Talán az őssejtkezelés megmenthetné a leukémia után lebénult kislányt

A négyéves Kiss Lauránál tavaly nyáron diagnosztizáltak leukémiát. Bár az orvosok korábban azt mondták, hogy a betegség jó eséllyel gyógyítható, a kislány októberben (a kemoterápia alatt) lázgörcs miatt kómába esett. Közel két hétig volt teljesen öntudatlan állapotban; ezalatt olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy ébredése után szinte teljesen lebénult.

Az orvosok sajnos nem tudtak megnyugtató választ adni a kislány szüleinek, hogy pontosan mi okozta az agykárosodást: lehetséges, hogy a kezelések mellékhatása, vírus, bakteriális fertőzés miatt sérült Laura szürkeállománya.

Laura édesanyja, Kissné Kovács Rita már csak az őssejtterápiában bízik, ám a meglehetősen költséges (és biztos eredményt sajnos nem garantáló) eljárást csak Kínában végeznék el a kislányon. A család ezért a HáziPatika.com olvasóinak segítségét kéri, hogy támogassák Laura gyógyulását.

Az őssejtterápiát ugyan már évek óta alkalmazzák, de még mindig kezdeti stádiumban van a kutatók tudása ezekről a különleges, minden más típusú sejtté átalakulni tudó sejtekről. A terápia olyan gyógyíthatatlan betegeknek nyújthat reményt, mint amilyen Laura is, hiszen a segítségével - elvileg - "újraépíthetők" lennének az idegsejtek.

Amennyiben szeretné jobban megismerni Laurát, látogasson el a honlapjára .

Ha segíteni szeretne a családnak, keresse Laura édesanyját, Kissné Kovács Ritát ezen az email címen: krita79@citromail.hu .

Adományait az alábbi számlaszámon várják: OTP Bank, 11773449-05464616

Huták Judit

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra