Szobák, melyeket a szeretet rendez be

Karácsony idején bizonyára szívesen dől hátra a meleg szobában, egy csésze finom, forró tea és egy jó könyv társaságában. Meghitt pillanatok, melyek azonban néhány gyerek és szülei számára nem adattak meg, sem karácsonykor, sem máskor. Tegyen ellene!

Egy gyermek érkezése mindig örömöt jelent a szüleinek, ám ezt az érzést még ma is sokszor árnyékolja be valamilyen, a várandósság alatt vagy szüléskor keletkező probléma, esetleg sérülés, amelynek komoly kihatásai lehetnek az apróság fejlődésére nézve. Talán a leggyakoribb ilyen problémák közé tartozik a központi idegrendszer károsodása, amely az egészen enyhe, észrevehetetlen tünetektől a súlyos mozgási korlátozottságig terjedő skálán okozhat gondokat. Számos módszer létezik már ezek kezelésére, és igazán büszkék lehetünk arra, hogy az egyik legjobb és leginkább hatékony ezek közül dr. Pető András nevéhez kötődik.

A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete (korábbi közkeletű nevén a Pető Intézet, mostani rövidítésével az MPANNI) évtizedek óta sokak számára az egyetlen reményt jelenti a minőségi élethez. Létrehozója még az 1940-es években Dr. Pető András volt, aki a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek helyreállítását célzó konduktív pedagógiai rendszert dolgozott ki.

Mi is a konduktív nevelési rendszer?

Ezt talán legjobban az intézet honlapja fogalmazza meg: "A konduktív nevelési rendszer lehetőséget ad a személyiség minden oldalú kibontakoztatására és ugyanakkor lehetővé teszi a társakkal - csoportban történő - együttműködést is, előkészít a valódi integrációra. Alapgondolata, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósítható."

Babák és mamák együtt tanulnak

A korai fejlesztés valóban korán kezdődhet - tudtuk meg az MPANNI munkatársától. Akár már pár hónapos babákkal is elkezdhető ez a tanulási folyamat, melynek során a képzés arra is koncentrál, hogy az édesanyjuk elsajátítsa a mozgásfejlesztő feladatsorokat. Ezeket később otthon is el lehet végezni, a folyamatos javulást pedig az Intézet konduktorai folyamatosan ellenőrzik.

Ezek a tanfolyamok egy-egy hónapig tartanak, napközben intenzív munkával. Ennyi idő alatt el lehet sajátítani a gyakorlatokat, és már a javulás első jelei is mutatkoznak. Ha a kísérő - általában a szülő - készségszinten tudja elvégezni a feladatokat, az intézmény helyett a megszokott otthoni környezetben is fejleszthető a gyermek.

A résztvevők többnyire vidéki kisbabák, akiket az Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata alapján teljesen ingyenesen kezelnek az intézményben, ám szállásukat eddig nem tudták megoldani. Mindeddig az volt a gyakorlat, hogy - a XXI. századhoz és uniós tagságunkhoz méltatlanul - a résztvevő babák és mamák a napi feladatok után a földön, szivacsokon alhattak, ha nem volt pénzük albérletre vagy szállodai szobára.

Baba-mama szoba

Az MPANNI azonban elhatározta, hogy ezt a helyzetet megszünteti. A résztvevő babák és szüleik nemsokára együtt maradhatnak egész nap, és szállásproblémájuk is megoldódik, ha elkészül majd az intézetben tervezett nyolc baba-mama szoba. Az apartmanszerű, kényelmesen és bababarát módon kialakított szobákhoz saját fürdőszoba is tartozik majd, a finom falatok pedig a közös konyhában készülhetnek el. Az oldott, kötetlen és családias hangulat kialakításához pedig a nagy, közös társalgó járul hozzá.

Segítsünk, hogy összeálljon a kép!

A Pető Intézet a szobák kialakításához szükséges összeget rendkívül kreatív módon próbálja előteremteni, amelyhez most mi is hozzájárulhatunk! Az interneten, a teszvesz.hu online aukciós oldalon egy speciális puzzle darabjaira lehet licitálni. Azaz, még licitálni sem kell, mert a darabok egységesen 10, 20, 50 illetve 100 ezer forintért azonnal megvásárolhatók! Segítsen Ön is azzal, hogy - lehetőségéhez mérten - vásárol egy vagy több darabot a puzzle-ből, amellyel azonnal hozzájárul ahhoz, hogy a szobák minél hamarabb elkészüljenek, és a kis lakók szüleikkel együtt beköltözhessenek.

Érdemes tudni, hogy a puzzle vásárlása támogatásnak minősül, tehát a megfelelő adatok megadása után az Intézet támogatói igazolást állít ki, így csökkenthető a fizetendő adó cégek vagy éppen magánszemélyek esetén is.

A jótékonysági árverés bevétele kiegészíti azt a 6.686.000 forintot, amelyet a 2008. december 5-én tartott jótékonysági esten ajánlottak fel a résztvevők.

Ugye Ön is szeretné, ha a fejlesztésre szoruló gyermekek emberhez méltó körülmények között, a szüleikkel együtt tölthetnék el a számukra oly fontos egy hónapot? Akkor ne várjon sokáig, segítsen Ön is, vegyen egyet a jótékonysági árverésen felajánlott puzzle-k közül!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra