Szívmelengető számadatok: 20 év alatt 206 szívátültetést végeztek hazánkban

Éppen húsz évvel ezelőtt, 1992. január 3-án végezték el Magyarországon az első szívátültetést, a budapesti Semmelweis Egyetem városmajori klinikáján.

Merkely Béla, a klinika elnöke egy kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt húsz évben összesen 206 szívtranszplantáció volt az országban, ezek közül a városmajori klinikán 190, ebből kettő a múlt héten.

A professzor azt mondta: Magyarországon szívátültetésre nagyjából három hónapot kell várni, ez az európai átlagnál valamivel jobb helyzetet jelent. Annak köszönhetően pedig, hogy ez év elejével Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz, a kritikus állapotban lévő betegek még hamarabb juthatnak majd szervhez.

Merkely Béla ugyanakkor hozzátette, hogy a várólistán lévő betegek állapota sokszor rohamosan romlik. Az ő állapotuk szinten tartását, illetve javítását is szolgálja, hogy márciustól egy felújított és modernizált intenzív osztály, valamint egy újonnan kialakított, műszívkezelésre berendezett osztály kezdi meg működését a városmajori klinikán.

Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte: az intézmény kiemelt feladatként kezeli a hazai szívtranszplantációs program sikerét. Mint megjegyezte, a magyarországi szervátültetések nagyjából 60-80 százalékát a Semmelweis Egyetemen végzik. A rektor reméli, hogy hamarosan a tüdőtranszplantációkat is ebben az intézményben hajtják majd végre.

A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Zoltán professzor, aki 1992. január 3-án az első hazai szívátültetést elvégezte, és jelen volt akkori, szívátültetésen átesett betege is. Schwartz Sándor azt mondta: húsz évvel ezelőtt újraszületett; a transzplantációig folyamatos kórházi ellátásra, illetve gyógyszeres kezelésre volt szüksége. Gyógyszereket még most is kell szednie, de immár sok éve dolgozik egy iskola gondnokaként. Hozzátette, hogy feleségével együtt két gyermeket nevelnek, és reméli, hogy új szívének köszönhetően a következő a húsz évet is együtt tölthetik majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra