Szeged lenne a legegészségesebb magyar város?

Immár ötödik alkalommal rendezték meg az Egy csepp Világnapot, amelyen több mint tízezer látogató vett részt. Erős Antónia ikreit is magával vitte a nagyrendezvényre, amelynek színpadán egymást váltották a sztárok. Emellett végre kiderült az is, hogy idén Szeged lett Magyarország legegészségesebb városa.

Ötéves az Egy csepp figyelem Alapítvány, és így jubilált a minden év novemberében tartott Egy csepp Világnap is. Vasárnap a SYMA csarnokban több mint tízféle ingyenes szűrés, játszóházak, ugrálóvárak, mászófalak, kézműves foglalkozások, kiállítások és fantasztikus színpadi programok várták az érdeklődőket.

A hangulat rögtön a kezdéskor tetőfokára hágott, hiszen a Strokes ütősei minden látogatót mozgásra ösztönöztek. Ezután lépett színpadra Erős Antónia műsorvezető társával, Szellő Istvánnal, és kihirdették az ECSET (Egy CSEpp Teszt) programsorozat eredményét. A "Legkészségesebb polgármesteri hivatal" címet Szolnok városa, a "Sajtódíjat" Eger nyerte. 2010 legegészségesebb városa pedig Szeged lett, amely egy évig birtokolhatja a díjat. A gyönyörű emlékplakettet a megyeszékhely képviselete Ördög Nórával együtt vehette át.

Az eredményhirdetés után ismert emberek és neves előadók kézből kézbe adták egymásnak a mikrofonokat a Jubileumi V. Egy csepp Világnap színpadán.

Web: www.egycseppfigyelem.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra