Szakmai profizmus és emberi tisztesség (2)

A békéscsabai kórház közepes méretű városi kórház, amely földrajzi elhelyezkedéséből adódóan meghatározó szerepet tölt be a térség betegellátási folyamataiban.

Csőszházból hightech kórház

Az intézmény története igen hosszú múltra tekint vissza, közel 150 éve kezdődött meg itt a gyógyítás. Alapítója Dr. Réthy Pál, aki szívén viselte az elesettek sorsát: társadalmi gyűjtést szervezett kórház és szegényház kialakítása céljából, melynek eredményeként a csőszházból kialakított "ispotályba" vették fel az első beteget.

1905-ben a Széchenyi liget ősi fái között emeletes épülettel bővült, majd Gerlóczy Gedeon tervei szerint 1935-ben elkészült egy 100 ágyas sebészeti pavilon, amely akkoriban az ország legkorszerűbb sebészeti osztálya volt. 1941-ben megnyílt az új, kétszintes fertőző osztály.

A II. világháborút követően a legsürgősebb az elhurcolt eszközök felszerelések pótlása és az üzemképes állapot helyreállítása volt, később pedig minőségi előrelépést jelentett a szakosítás, amelynek keretében új osztályokat és diagnosztikai egységeket alakítottak ki.

Az 1970-es években már 420 ággyal működött a kórház, és jelentős igény merült fel az ágylétszám bővítésére, a hotelellátás színvonalának javítására. 1980-ban adták át az akkori idők legmodernebb felszerelésével ellátott ötszintes belgyógyászati pavilont, s már ekkor készültek tervek a II. ütemű fejlesztésre. Ennek eredményeként 1994-ben a műtétes osztályok, a központi műtő és sterilizáló, valamint a labor- és röntgendiagnosztika, a CT és a járóbeteg-szakellátás is korszerűen felszerelt épületekben kezdhette meg a gyógyító munkát.

Az új évezred fejlesztéseként 2001-től már MRI készülék is a betegek rendelkezésére áll, 2007-től pedig a röntgen-diagnosztika is teljesen áttért a digitalizált rendszerre, és más modalitások (ultrahang, CT, MR, mammográfia) is csatlakoztak ehhez a folyamathoz. A digitális radiológiai technológia bevezetésével jelentősen csökkent a röntgenvizsgálatok költsége, és az archiválás szintén digitális technikával történik.

2007-ben elkezdődött a belgyógyászati épülettömb teljes felújítása, a beruházás eredményeképpen magas színvonalú hotelszolgáltatás nyújtására nyílt lehetőség. 2009-ben átadták a helikopter-leszállópályát, amely a sürgős szállítást igénylő betegek biztonságos ellátásához nyújt rendkívüli segítséget.

A kórház kiemelt teret biztosít az ortopédiai ellátásának, a traumatológiának, a sürgősségi ellátásnak, az egynapos sebészetnek és a neurológia-stroke ellátásnak. A belgyógyászati osztályok endokrinológiai (diabetológiai), kardiológiai, nefrológiai, gasztroenterológiai teljesítménye figyelemre méltó, szülészeti-nőgyógyászati osztályunk pedig kiemelkedő eredményeket mutat endoszkópos sebészeti megoldások alkalmazásában.

Kialakítottunk két emelt szintű szülészeti-nőgyógyászati kórtermet, melyet térítés ellenében vehetnek igénybe a páciensek. Van olyan alternatív szülőszobánk is, ahol bordásfal, gumilabda, franciaágy és pezsgőfürdő áll a kismamák rendelkezésére - a vajúdás könnyítésére.

Az intézmény bejáratnál elhelyezett babamentő inkubátor kialakításával lehetőség nyílt arra, hogy a gyermekükről lemondó szülők - anonim módon - itt helyezzék el a mások gondoskodására bízott gyermeküket. Az inkubátor eddig két újszülött életét mentette meg.

A szűrővizsgálatok fontossága

A kórházban megkülönböztetett figyelemmel kezelik a szűrővizsgálatokat, így az emlő- és méhnyakszűrés az erre kialakított szűrőcentrumban zajlik, sőt az intézmény megteremtette a vastagbélszűrés feltételeit is. Az elsődleges prevenció keretében működtetjük 2008 tavaszától a Réthy EgészségPont egészségmegőrző programunkat, mely tömegrendezvényeken nyújt lehetőséget a szűrővizsgálatokon (vérnyomás, vércukor, koleszterin, véroxigén, testzsír, BMI) való részvételre.

Díjak elismerések

A békéscsabai Réthy Pál Kórház már két ízben (2004, 2005) is megkapta az Egészségügyi Minisztérium által kiírt "Év Kórháza" címet. A HáziPatika.com által szervezett "Az év kórháza" szavazáson 2005-ben környezet és tisztaság kategóriában III. helyezést ért el. 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi és Iparkamara Dél-Alföldi Regionális Minőségi Díját.

Civil szervezetek és alapítványok

A kórház munkáját több civil szervezet is hathatósan segíti: működik a cukorbetegek, a májbetegek és a lisztérzékenyek klubja, illetve létezik egy önsegítő csoport a gyermeküket gyászoló szülők számára, amely pszichológus részvételével segít feldolgozni a hozzátartozóknak a krízishelyzetet.

A békécsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet A Kórház mellett az alábbi alapítványok működnek: Alapítvány a Békéscsabai Intenzív Osztályért, A Békés Megyei Mozgásszervi Rehabilitációért Közhasznú Alapítvány, Dr. Szentkereszty András Egészségügyi Alapítvány a Közlekedés Biztonságáért, A Békés Megyei Ortopédiáért Alapítvány, Alapítvány a Békéscsabai Baleseti Osztályért, Békéscsabai Gyermekosztályért Alapítvány, az Egészséges Nőkért, Boldog Születésért Alapítvány, illetve a Dr. Réthy Pál Alapítvány. Ez utóbbi létrehozásáról 1992-ben döntött az intézmény akkori vezetése.

Az alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, amelynek célja az anyagi források egy részének megteremtése a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet számára. Az alapítvány többmilliós nagyságrendű pénzügyi forrásokkal segíti a kórház működését, dolgozói bel- és külföldi tanulmányútjait, oktatását, továbbképzését, de szintén az alapítványnak is köszönhető a kórházban zajló szakmai tevékenység tárgyi feltételeinek folyamatos javítása és bővítése, valamint orvostechnikai eszközeinek korszerűsítése.

Békéscsabai Réthy Pál Kórház
Főigazgató: Dr. Becsei László
Osztályok száma: 15
Kórházalapítás: 1864.
Vonzáskörzet: 148 643 - 406 643 fő
Ellátott fekvőbetegek száma: 18 125 fő / 2009.
Ellátott járóbetegek száma: 559 768 fő / 2009.
Orvoslétszám: 135
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 530
Alapítvány: Dr. Réthy Pál Alapítvány
Bankszámla száma: 10102615-04142313-00000000

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra