Steve Jobs küzdelme a rák ellen

Steve Jobs, az Apple számítástechnikai óriásvállalat vezérigazgatója egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette lemondását. Jobs már 2004 óta küzd a rák különböző fajtáival.

2004-ben Steve Jobst, az Apple vállalat vezetőjét a hasnyálmirigyrák egy ritka típusával, a neuroendokrin rákkal diagnosztizálták az orvosok, majd idén januárban Jobs májátültetésen esett át, miután a tumor átterjedt a májára. "A neroendokrin tumor egy nagyon ritka betegség, évente mindössze néhány ezer ilyen esetről tudunk világszerte" - mondta Dr. Craig Deyoe, a New York-i North Shore-LIJ Egészségügyi Központ hasnyálmirigyrák-specialistája.

Dr. David M. Levi, a Miami Egyetem Miller Orvosi Karának klinikai sebészprofesszora szintén úgy gondolja, hogy a neuroendokrin tumor egy nagyon szokatlan rákfajta. A test számos helyén kialakulhat, többek között a hasnyálmirigyben vagy a tüdőben is. Ez egyike azon kevés tumoroknak, amely ellen nem megoldás a szervátültetés - mondta Levi. Steve Jobs rákja a hasnyálmirigyben kezdett el kialakulni, majd idővel átterjedt a májára.

Bár a neuroendokrin rák prognózisa általában jobb, mint a hasnyálmirigyrák gyakoribb típusáé, ahol a páciensek átlagosan kevesebb, mint egy évet élnek a rák diagnosztizálásától számítva, azért a neuroendokrin tumor is nagyon veszélyes. A neuroendokrin rák ugyanis olyan makacs, hogy még azután is gyakran újra kialakul, hogy a rákos szervet eltávolították a páciens szervezetéből - mondta Levi.

"Kemoterápiával és besugárzással lehet ugyan kezelni a rákot, de a kezelés nem gyógyítja meg a betegséget, csupán némileg lelassítja a folyamatot. Egy-két évvel meg lehet hosszabbítani a neuroendokrin rákos betegek életét, de sajnos ez egyértelműen gyógyíthatatlan betegség" - foglalta össze Dr. Craig Deyoe.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra