Sokan kiállnak az abortusz mellett

Az amerikaiak 64 százaléka támogatja az abortusz szabadságát biztosító, Roe v. Wade néven ismert legfelsőbb bírósági döntés érvényben tartását - derült ki a Gallup közvélemény-kutató intézet felméréséből.

"...az abortuszok száma csökken Magyarországon, de az évi 90 ezer körüli élveszülésre még ma is nagyságrendileg 30 ezer abortusz jut. Ez pedig az unión belül is elég rossz arány." A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Az abortusz, illetve az azt lehetővé tevő, 1973-ban született alkotmánybírósági döntés ügye azért került ismét a közérdeklődés homlokterébe, mert Anthony Kennedy főbíró visszavonulása után Donald Trump elnök a héten Brett Kavanaugh személyében új főbírót jelölt. Sokan attól tartanak, hogy Kavanaugh megválasztása esetén napirendre kerülhet a határozat eltörlése.

A megkérdezett amerikaiak többsége támogatja az abortusz szabadságát
A megkérdezett amerikaiak többsége támogatja az abortusz szabadságát

Donald Trump a 2016-os választási kampányban azt hangoztatta, hogy csakis olyan főbírót jelöl az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságba, aki ellenzi az abortuszhoz való jogot. Brett Kavanaugh ugyan soha nem említette nyilvánosan, hogy ellenezné a Roe v. Wade-határozatot, de szövetségi fellebbviteli bíróként egy évtizeddel ezelőtt abortuszügyben és az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási szabályozás ügyében kompromisszumos megoldást sürgetett.

Egyre többen állnak az abortusz mellett

Svédországban egyre több nő választja az otthoni abortuszt. Részletek itt.

A Gallup mostani felmérése szerint a megkérdezettek csupán 28 százaléka gondolja úgy, hogy meg kellene szüntetni az abortuszhoz való jogot. Ez egyszázalékos csökkenést jelent egy 2012-ben készült hasonló felmérés adataihoz képest. Eközben a művi terhességmegszakítást támogatók aránya növekedett, mivel 2012-ben még csupán a megkérdezettek 53 százaléka állt ki az egész országra érvényes határozat mellett.

A közvélemény-kutatásból kiderült az is, hogy a demokrata párti szavazók 81 százaléka szerint nem szabad megváltoztatni az 1973-ban született és az Egyesült Államokban történelmi jelentőségűnek tartott döntést, míg a republikánus táborban ez az arány 41 százalékos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra