Sok halottja van az influenzának

Meghaladta a százat az elmúlt hét végén Romániában az influenza halálos áldozatainak száma, a járvány továbbra is főleg az ország déli megyéit sújtja. Magyarországon is egyre több a beteg.

Pénteken két, szombaton egy, vasárnap pedig újabb két halálesetet jelentettek, így hétfőig 101-re emelkedett azon halálesetek száma, amelynél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az influenzavírus jelenlétét. Az egészségügyi hatóságok szerint nem feltétlenül súlyosabb a járvány a tavalyinál, de mindenképp korábban érkezett. Romániában jelenleg hetente 130-140 ezer beteg fordul heveny légúti megbetegedéssel orvoshoz.

Rohamosan terjed az influenza Romániában, egyre több a halálos áldozat
Rohamosan terjed az influenza Romániában, egyre több a halálos áldozat (fotó: iStock)

A tisztiorvosi szolgálat legutóbbi, a január 28. február 3. közötti hétre vonatkozó összesítése szerint az influenzaszerű tünetekre panaszkodók száma 146 ezerhez közelít, 34 százalékkal többen vannak, mint az előző szezon azonos időszakában. Eddig országszerte 1255 influenzás fertőzést igazoltak a laboratóriumi vizsgálatok, a legtöbbet (483-at) Bukarestben, de rohamosan terjed a fertőzés Konstanca, Olt és Prahova megyében is. A legtöbb halálesetet (17) Prahova megyében és Bukarestben (13) regisztrálták.

Az egészségügyi minisztérium által kiosztott ingyenes védőoltásokat 1 millió 300 ezer veszélyeztetett ember kapta meg. A tavalyi szezonban 1750 influenzás fertőzést igazoltak laboratóriumi vizsgálatok Romániában, 129 halálesetet regisztráltak, a járvány 2018 hetedik-nyolcadik hétében tetőzött.

Magyarországon a legfrissebb, ötödik naptári hétre vonatkozó adatok szerint több mint 77 ezer beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ami közel 20 százalékos emelkedést jelent az előző héthez képest. A legtöbb beteget Tolna, Hajdú-Bihar és Heves megyében regisztrálták. A laboratóriumban vizsgált minták 62 százalékánál mutatták ki influenzavírusok jelenlétét, tehát a betegek közel kétharmadánál valóban ezek a kórokozók váltották ki a panaszokat. Összességében kijelenthető, hogy január 28. és február 3. között erősödött az influenzaaktivitás az országban. Az idei járvány ráadásul az utóbbi évek egyik legveszélyesebbje. Mi ennek az oka? Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra