"Arra ébredtem, hogy nem látok semmit"

A 69 éves nőt szürke hályoggal műtötték, ám ahelyett, hogy javult volna a látása, egy fertőzés miatt nem sokkal az operáció után szörnyű tünetek jelentkeztek nála.

Ahogy arról a Házipatika is beszámolt , december közepén tizenkét betegnél alakultak ki súlyos szövődmények a Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos sebészeti részlegén elvégzett szürkehályog-operációkat követően. A betegeket a Szent János Kórházban újraoperálták, köztük azt a 69 éves nőt is, aki az átélt traumáról nyilatkozott az Indexnek .

Mikor kell műteni a szürke hályogot? A szürke hályog egy fájdalommentes, fokozatos látásromlással járó betegség, amely főleg az idősebbeket érinti. Egyetlen gyógymódja a műtét. Lássuk a részleteket !

A 15 perces rutinbeavatkozás után még egy darabig úgy tűnt, javul a látása, ám december 14-én éjjel kettőkor borzalmas fájdalomra ébredt. Szörnyen hasogatott a feje, nem látott semmit és váladékozott a szeme. Reggel hétkor aztán az orvosa asszisztense telefonált, hogy azonnal menjen be a Szent János Kórházba - számolt be a történtekről, de neve elhallgatását kérte, mivel még hosszú hónapokig tart majd a kezelése.

Valószínű, hogy a műtőben dolgozók nem tartották be a higiéniás előírásokat. (Képünk illusztráció) Fotó: iStock
Valószínű, hogy a műtőben dolgozók nem tartották be az előírásokat. (Képünk illusztráció) Fotó: iStock

Eljárást indítottak az ügyben

Aznap összesen huszonkét beteget operáltak a Budaörsi Egészségügyi Központban szürke hályoggal , az Indexnek nyilatkozó nő lánya szerint "futószalagon" zajlott minden. Elmondása alapján egyszerre ketten voltak bent a műtőben, vagyis két beteg között nem is volt nagyon sterilizálva a helyiség. A páciensek közül ketten ráadásul arról panaszkodtak neki, hogy az elvileg steril szobában, ahová az operáció után egy órára fektették be őket, csatornaszagot éreztek. A műtőben és betegekről vett minták alapján a szövődmények valószínű oka, hogy a beavatkozások során nem tartották be maradéktalanul a személyi higiénés előírásokat, különösen a kézmosás protokollját. De a vizsgálat még folyamatban van, az érintett műtők használatát pedig felfüggesztették. Az Index kérdésére egyébként a fővárosi kormányhivatal azt válaszolta, hogy eljárást folytatnak a fertőzések megelőzésére vonatkozó intézkedések elmulasztása miatt.

Még legalább 3 hónap a gyógyulás

A betegek szerint a budaörsi rendelő először megpróbálta a felelősséget a kórházra hárítani, a páciensek első kontrollvizsgálatát december 13-án ugyanis a Szent János Kórházban végezték. "Akkor viszont gyakorlatilag a szemünkhöz sem ért az orvos" - emlékezett vissza a 69 éves nő, akit másnap már újra megoperáltak. A műtét alatt derült ki, hogy a fertőzés az agya felé kezdett eltolódni, szeméből pedig rengeteg gennyet szívtak le. Azóta is naponta háromszor kell szemcseppet használnia és hetente kontrollra járnia. Orvosa szerint a teljes gyógyulás még legalább három hónapig eltarthat. "Apró, fekete pöttyök úszkálnak előttem, csepegtetés után folyik a könnyem, érzékeny az erős fényre, a hidegre, és az olvasás sem megy még" - számolt be panaszairól.

De még így is szerencsésebben megúszta, mint állítólag több másik beteg. Hallotta, hogy van olyan, aki még mindig kórházban fekszik, három műtéten esett át, de a látását így is elvesztette, és valószínűleg a szemgolyóját is el kell majd távolítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra