Rátámadt egy tehén, kritikus állapotba került

Egy nem mindennapi „balesetről” számolt be az Országos Mentőszolgálat. Súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítaniuk egy férfit, aki tehéntámadás áldozata lett.

Egy Pest megyei tehenészetben dolgozó férfihez hívtak mentőket a napokban, miután váratlanul megtámadta őt az egyik tehén. Az eset részleteiről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számoltak be.

tehéntámadás, tehén, férfi, baleset
Rátámadt egy tehén, kritikus állapotba került a férfi. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Nekiment, megtaposta, majd ráfeküdt

Mint írták, a termetes állat többször is nekiment fejjel a férfinek, megtaposta őt, majd rá is feküdt az 50 év körüli tehenészre. A mentők szerencsére perceken belül a helyszínre értek, és azonnal ellátták a sérültet. Végül kritikus állapotban szállították kórházba a súlyos sérüléseket szenvedett beteget.

A baleset előzményeiről és egyéb körülményeiről nincs információnk, a kommentszekcióban azonban már elindultak a találgatások a támadás okával kapcsolatban.

A gyerekek szeretik felpróbálni a szüleik holmiját, hogy „felnőtteset” játszhassanak benne. Így tett az a kislány is, aki édesanyja cipőjét húzta fel, ám a rögtönzött „divatbemutatónak” csúnya vége lett, és mentőket kellett hívni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra