Ragaszkodnak a vizitdíjmentességhez

Vizitdíj helyett szakmai megoldást akarnak a házi gyermekorvosok.

A házi gyermekorvosok ragaszkodnak hozzá, hogy a továbbiakban se kelljen vizitdíjat fizetni rendelésükön, van receptjük a probléma orvoslására - tájékoztat a Magyar Hírlap. Mint ismert, a vizitdíj fizetése alól minden 18 évesnél fiatalabb beteg mentesül, az ellátás akármelyik szintjét veszi is igénybe. Ezt a házi gyermekorvosok helyeslik, és ellenvéleményüket fejezik ki minden ezt megváltoztató elképzeléssel kapcsolatban.

Elismerik szükség van további szabályozásra, mert túl nagy lett a tumultus a szakrendelőkben, az ügyeletet pedig sokszor jogosulatlanul hívják a szülők. Huszár András , a Házigyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a vizitdíjmentesség azzal jár, hogy a szülők már viszonylag enyhe problémával is egyenesen a szakrendelőbe viszik a gyermeküket.

Véleménye szerint a zsúfoltságot úgy lehetne megszüntetni, ha a szakrendelők szigorúan megkövetelnék a gyermekorvosi beutalót. A másik probléma az ügyelettel kapcsolatos. Már kormányzati szinten is többször elhangzott: túl nagy az igénybevétel, de eddig nem történt semmi. "A probléma nem új keletű, de tenni kell valamit a jogosulatlan ügyeleti hívások ellen".

2007-04-24 08:08

Forrás: Magyar Hírlap

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra