Országos Elsősegély-ismereti verseny, 2007

Az Országos Mentőszolgálat és a HáziPatika.com Országos Elsősegély-ismereti Versenyt hirdetett hazai és határainkon túli 10-18 éves tanulók számára. Nyolcszáz csapat versengett egymással.

A HáziPatika.com évek óta kiemeltem támogatja az elsősegély-ismereti versenyt, mert fontosnak tartja, hogy szerepet vállaljon a felnövekvő fiatalok elsősegély ismereteinek bővítésében, és a megszerezett tudás gyakorlati felhasználásában. A HáziPatika.com szándékában áll, hogy az elkövetkező években is támogassa az immár hagyománnyá vált és egyre népszerűbb versenyt. Ezt a szándékot Kocsis Gábor, a HáziPatika.com ügyvezető igazgatója a helyszínen megtartott köszöntőjében személyesen is hangsúlyozta.

Röviden a játékszabályokról

A rendezők versenyt két kategóriában, 5-8. és 9-12. osztályos tanulók részére hirdették meg. A csapatok számára a versenyfeladatok azonosak voltak, az elbírálás azonban nem. A versenyben háromfős csapatok vehettek részt, és egy iskola több csapattal is képviseltethette magát. Egy csapatban lehetett más-más korosztályú tanuló is. A szervezők a versenyre nemcsak elsősegélynyújtásban jártas tanulók jelentkezését várták, hanem azokét is, akik szerették volna mindezt megtanulni!

A verseny számokban

A versenyre közel nyolcszáz csapat regisztrált, amelyből 361 általános iskolai csapat volt, 434 pedig középiskolai. Ami meglepő, hogy a résztvevő csapatok között csak 10 százalék volt fővárosi, míg a vidéket 718 csapat képviselte. A szervezők nagy örömére a versenyben több mint két tucat határainkon kívüli csapat is részt vett. A gyermekek szellemességét és kreativitását példázza a csapatok nevei. Természetesen nem áll módunkban mindet felsorolni, de ízelítőül álljon itt most néhány: Dr.Bubo, Megment Elek, Tini Dokik, Erste Hilfe, Vértestvérek, Kötőszövetség, Mentőmanók, Dr. Mcgyógyul, Kötözködők, stb.

Három forduló a döntőért

A verseny első három fordulója az interneten keresztül zajlott biológiai, elsősegély-nyújtási, élettani, egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretekre alapozva. A feladatsorok több kérdéstípust tartalmaztak: teszt, ábraelemzés, élettani vizsgálat stb. A feladatlapokat a meghatározott időpontra kellett visszaküldeni az interneten keresztül. Voltak olyan vidéki települések is, ahol csak óriási küzdelem árán sikerült a megoldásokat az időpont lejárta előtt a polgármester irodájából visszaküldeni. A feladatok helyes megoldása a résztvevőktől olykor igen komoly tudást igényelt, de a szervezők a versenyfeladatok megoldásához ajánlott irodalomjegyzékek tettek elérhetővé a verseny honlapján.

Döntő

A döntőre, amely a Csillebérci Szabadidő Központban (Budapest) került megrendezésre, a legjobban szereplő csapatok kaptak meghívást. A döntőben 30 csapat szerepelt, amelyből 28 vidéki, 2 pedig fővárosi volt.

A döntőbe a következő általános iskolai csapatok jutottak:

Dr. Bubo (Nyírgyulaj), Szirénázó szirének, Megment Elek, artéria3 vagy! Vérszívók, Vitaminmanók, A három elsősegélynyújtó, Halálbiztos AntiHalál, VITALIS 2007, Betadine 5, Versenyzők 2, TUS, Óbudai Fan.

A sorsolás alapján 2 csapat, amely az összpontszámai alapján nem került a döntőbe, de az első 50 csapat közt szerepelt: EmbriNo, Ördögfiókák.

Kategóriánként 1-1 határon túli csapat, akik összpontszámaik alapján nem kerültek a döntőbe, de a határon túli csapatok közül a legjobbak voltak: Mentőkoffer vagy Last aid-hullaszállítók A tartalék csapatok a következők voltak: Vérözön, Versenyzők1, Oxy-k, N Red cross.

A döntőbe a következő középiskolai csapatok kerültek be:

Szeretet misszionárusai, Holdnővérek, Véradokik, Hódító-Hódok, Analgetica, Táncsics 111, Tenkes Kapitányai, Szirének, WANTED, LVG-önkéntesek, Tihamér, a vadászborz, Kartonfüggöny, Véremberek.

A sorsolás alapján 2 csapat, amely az összpontszámai alapján nem került a döntőbe, de az első 50 csapat közt szerepelt: Save Our Souls, Kóbor Macskák.

Kategóriánként 1-1 határon túli csapat, akik összpontszámaik alapján nem kerültek a döntőbe, de a határon túli csapatok közül a legjobbak voltak: ZOZ Mentőszolgálat.

A tartalék csapatok a következők voltak: Keri Mentők, Szent László, ambulance team.

A kétnapos rendezvényen a szituációs feladatok mellett a résztvevők betekintést nyerhettek a mentőszolgálat munkájába, valamint mentési gyakorlaton vehettek részt.

A GYŐZTESEK!

A döntő szintén izgalmas és kiélezett versengést hozott, a csapatok fej fej mellett haladtak, ami a végeredményeken is látszik: hajászon múlott a dobogós helyezések sorsa.

Általános iskola:

I. hely: Megment Elek, 691 pont, Nagykállói Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Nagykálló

II. hely: Óbudai Fan, 690 pont, Óbudai Gimnázium, Budapest

III. hely: Dr. Bubó, 688 pont, Kossuth Lajos Ált. Iskola, Nyírgyulaj

Középiskola:

I. hely: Tenkes kapitányai, 733,5 pont, Táncsics Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola, Siklós

II. hely: Tihamér, a vadászborz, 714 pont, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest

III. hely: LVG - önkéntesek, 694 pont, Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény

Valamennyi döntőbe került csapat tárgyjutalomban részesült. A legjobb csapatok értékes díjakat vehettek át, így számítástechnikai és az elsősegélynyújtással kapcsolatos eszközöket, könyveket vihettek haza.

A verseny szakmai és médiapartnere a sanofi-aventis volt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra