Okosmedicina: telefonba költözik a kórház

Gyökerestül változtatja meg az egészségügyi szolgáltatásokat a robbanásszerűen fejlődő smart technológia. A régió egyik legnagyobb mobil-, smart technológiai és startup konferenciája, az SM 2015 kiemelten foglalkozik az okos medicina aktualitásaival és hazai lehetőségeivel.

Soha nem látott távlatokat nyit az egészségügyi szolgáltatások fejlődésében a digitális boom. A legfrissebb mobil- és okostechnológiai trendeket felvonultató SM 2015 konferencia több izgalmas előadáson és működő projekten keresztül mutatja be a terület nemzetközi újdonságait, illetve a legígéretesebb hazai fejlesztéseket, kezdeményezéseket.

Az e-páciensek forradalma

A smart egészségügy jelenlegi meghatározó trendje a viselhető eszközök térnyerése, melyeknek köszönhetően számos olyan vizsgálat végezhető el az otthonunkban, az irodában vagy útközben, amire korábban csak orvosi rendelőben vagy kórházban volt lehetőség. A témáról az SM 2015 keretében Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató, nemzetközileg elismert szaktekintély biztosít majd előadásában mélyebb rálátást. A szakember a legfrissebb nemzetközi trendek mellett, a smart technológia és e-egészségügy hazai lehetőségeiről, terjedéséről is átfogó képet rajzol majd.

Autista gyermekeknek segít a díjnyertes magyar startup

Ha többet szeretne tudni az autizmusról, kattintson ! Különleges tablet appot fejleszt a Gubbio nevű magyar startup csapat, mely autista gyermekeknek és szüleiknek jelent óriási segítséget. Az alkalmazás tulajdonképpen egy speciális naptár és napirendtervező, melyben rajzok segítségével lehet megszervezni az autista gyermekek mindennapi tevékenységét. Az alkalmazás fejlesztői elnyerték az idei CEE Women Startup Competition első díját. Az SM 2015 konferencián az egyik alapító, grafikus Bogdán Viktória mutatja be az app működését, majd kitér arra is, hogy hogyan lehet applikációt tervezni fogyatékkal élőknek, illetve, hogy milyen fontos helye van az autizmussal érintett családok életében a mobil megoldásoknak.

Otthoni rehabilitáció a jövőből

Izgalmas nemzetközi smart egészségügyi projektek is bemutatkoznak az SM 2015 konferencián. A Kinestica egy szlovén startup, amely integrált hardveres és szoftveres megoldást kínál agyi sérülésekből (pl. sztrókból) felépülő betegek akár otthon is végezhető mozgásszervi rehabilitációjára. A cég egyrészt egyedülálló fejlesztése miatt, másrészt abból a szempontból is érdekes, hogy az OTP-Day One Magvető Alap áll befektetőként a nemzetközi projekt mögött. Az SM 2015 programjában megannyi új startup is képviselteti magát, de jelen lesz számos, már kész technológiát felvonultató induló tech vállalkozás is, mint például a Rabbit (Wearrabbit), amely hordozható konferenciatámogató megoldást nyújt majd a vállalkozó kedvű résztvevők számára, vagy a Duelbox , amely – szórakoztató formában – interaktív felhasználói élményt biztosít a konferencia előadásaihoz.

Digitális eszközökkel fejlődik az egészségügy

A Magyar Telekom főtámogatásával megvalósuló SM 2015 minden eddiginél erősebb tematikával és nemzetközi felhozatallal mutatja be a mobilpiac, a smart technológia, a közösségi finanszírozás, a viselhető eszközök, a hazai startup világ és egyetemi innovációs tevékenység aktualitásait 2015. április 8-9-én. Az összesen több mint 150 hazai és nemzetközi előadót felvonultató rendezvényen olyan cégek szakemberei is megosztják tapasztalataikat mint a Twitter, az IBM, a Prezi, a Deutsche Telekom vagy a PayPal.

További információ és regisztráció SM 2015: www.facebook.com/smartmobil

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra