Nem tudott a koronavírusról, pedig kétszer is elkapta

Egy autóbaleset következtében tíz hónapig kómában volt egy brit fiatalember, mit sem tudva a koronavírus-járványról.

A 19 éves Joseph Flavillt március elsején ütötte el egy autó Burton on Trent városában, néhány héttel az angliai szigorú járványügyi korlátozások elrendelése előtt. Súlyos agysérülést szenvedett, és az év végéig kómában volt. A fiatalember ma már lábadozik, de fogalma sincs a COVID-19 -ről, holott kétszer is elkapta azt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus Nagy-Britannia, koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Nagy-Britannia, koronavírus kóma, koronavírus kórház, koronavírus fertőzött
Kómában volt, így most tudta meg, hogy járvány van. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Lemaradt a járványról

"Semmit sem tudott a koronavírus -járványról, mivel 10 hónapig aludt. Tudata javul, de nem tudjuk, hogy mit ért meg az egészből" - mondta el Joseph nagynénje. A fiatal férfi egyébként már képes mozgatni végtagjait.

Családjával és barátaival pislogással, illetve mosollyal kommunikál, telefonon és videohívásokon keresztül tartja velük a kapcsolatot. A nagynéni elmondása szerint megpróbálták neki elmagyarázni, hogy a korlátozások miatt nem lehetnek vele személyesen, de a koronavírus -járvány súlyosságát meg sem próbálták megértetni vele.

Koronavírus: hálából adnak ötezer vakcinát Magyarországnak. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra