Napi 1600 véradásra lenne szükség

Több mint 250 ezren adnak rendszeresen vért Magyarországon - mondta el Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalán közzétett videóban.

"A véradás egy nemes és önzetlen cselekedet. Egy véradással akár három életet is megmenthetünk" - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Mint mondta, mindenkit arra biztat - különösen a fiatalokat -, ha tehetik, menjenek el vért adni. Ugyanis naponta mintegy 1600 véradásra lenne szükség ahhoz, hogy az ellátás biztonságos legyen.

vér, véradás, véradók,
Egy adag vérrel három életet is megmenthetünk. Fotó: iStock

A videóban megszólalt Nagy István agrárminiszter is, aki úgy fogalmazott, a mai világban különösen fontos, hogy az emberek kinyújtsák a kezüket egymás felé. Mivel vért adni is nyújtott kézzel kell, ez nemcsak életet menthet, de szimbolikus is.

Ki adhat vért?

10 tévhit a véradásról - kattintson!

Ahogy már korábban is megírtuk, jelenleg a minimum 50 kilogrammos testsúllyal rendelkező 18 és 65 év közöttiek adhatnak vért. Véradáshoz szükség van lakcímkártyára, személyi igazolványra vagy más fényképes igazolványra, TAJ-számra. Két véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Fontos, hogy véradás előtt és után a donor elegendő folyadékot igyon. A véradás napján nem tanácsos sportolni. Menstruáció alatt nem szabad vért adni, illetve előtte és utána is érdemes várni 1-2 napot. Fontos továbbá, tetováltatás vagy testékszer behelyezése után minimum fél évet várni kell a véradással.


Egy alkalommal 450 milliliter vért vesznek le, amelyből háromféle készítményt állítanak elő.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +12 °C
Minimum:
-6, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag