Nagy változás a mentősöknél

Az Országos Mentőszolgálat fennállása óta most először indul útjára olyan mentőegység, amelyben csak női dolgozók teljesítenek szolgálatot.

Nagy változásról adott hírt Facebookos oldalán az Országos Mentőszolgálat. Bár a szervezet - Európában másodikként - már 1890 óta működik, még nem volt olyan alkalom, hogy kizárólag női személyzettel indulhasson útjára egy mentőegység. Egészen a mai napig, amikor Magda Krisztina gépkocsivezető és Kupeczik Éva mentőápoló megkezdhette az első közös éjszakai szolgálatát. A hír szerint a páros minden mentésnél kiválóan teljesített, a traumás sérültek ellátásától a belgyógyászati esetekig.

Nyitottabb mentőstársadalomban bíznak

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója tavalyelőtt jelentette be, hogy 2017-től már női dolgozók is szolgálatot teljesíthetnek mentőautókon. Remélték, hogy a női mentődolgozók megjelenését a mentőstársadalom és a betegek is pozitívan fogadják majd.

"Régóta van ilyen igény az irányításban és a kórházi rendszerben dolgozó kolléganőknél, hogy akár csak alkalmanként szeretnének ők is felülni mentőautóra. Ennek semmilyen jogi, munkavédelmi, munkabiztonsági akadálya nem volt. Azt reméljük, hogy nyitottabb mentőstársadalom leszünk" - mondta el egy korábbi interjúban a szervezet főigazgatója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra