Mit lehet tenni az AIDS-es gyerekekért?

Az AIDS világjárvány által sújtott gyermekek megsegítése érdekében a családokat kellene elsősorban segíteni, méghozzá egy erős és rugalmas támogató rendszerrel.

A Kezdeményezés a Gyermekekért és a HIV/AIDS Ellen tanulmánya a kétmillió humán immundeficiencia vírusban (HIV) szenvedő gyermek, valamint a 12 millió a betegség miatt árván maradt gyermek megsegítésének átalakítására ösztönöz. A beszámolót független kutatókból, politikusokból és "grassroot", azaz alulról építkező aktivistákból álló szövetség készítette.

AIDS A riportból kiderült, hogy a szegény országokban élő HIV-fertőzöttek számára történő gyógyszerosztás sikeréből a rászoruló gyermekek tragikus módon kimaradtak. A HIV-fertőzött gyermekek szignifikánsan kisebb eséllyel kapják meg az értékes gyógyszereket, mint a felnőttek, továbbá jelentős akadályokkal kell szembenézniük az oktatásban, ráadásul gyakran válnak a társadalmi diszkrimináció áldozataivá.

A HIV és AIDS által okozott sokk enyhítésében a családok szerepe egyértelmű: erős, a terhekkel megbirkózni képes családokra van szükség ahhoz, hogy az AIDS által sújtott gyermekeken segíteni lehessen, áll a jelentésben, melynek a Home Truths (Otthoni Igazságok) címet adták. A szegény családoknak valódi segítségnyújtásra van szükségük, ami jelenthet akár jövedelempótlást, gyermekek után járó segélyt, de a folyamatosan bizonytalanságban élők számára akár élelmiszerosztást is. Az ilyen típusú programok hatékonyak és közvetlenek, szögezik le a szerzők. Ha a gyermek árvaházba kerül, rosszabbak a kilátásai, sőt, a kiadások is tízszeresére emelkednek a saját családjában való támogatásához viszonyítva. A gyermek gondozásában a családoké a főszerep, de csak akkor, ha rendelkezésre állnak az alapvető anyagi szükségletek, folytatódik a cikk. 2007 végén körülbelül 33 millió HIV-fertőzött élt a világon, kétharmaduk Afrika szub-szaharai részén, derül ki a UNAIDS tavalyi adataiból. Az AIDS-re szánt támogatások összege a 2001-es 1,4 milliárd dollárról 2007-re 10 milliárdra nőtt, ám 2010-ben legalább 15 milliárdra lesz szükség, becsülték meg a szerzők.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra