Minden, amit még nem tudtunk a patikákról

Sok ember felteheti a kérdést: a gyógyszertárak ugyanolyan kereskedői funkciót látnak el, mint bármely más üzlet? A megnyugtató válasz nem! A patikákban sokkal összetettebb munkafolyamatok vannak, amelyek az oda látogatók elől rejtve maradnak.

Miért más?

A legnagyobb különbség bármely más üzlethez képest, hogy a patikában az árut csak szakképzett személyzet adhatja ki. Ennek elsődleges oka a törvényi szabályozás, ami azért szükséges, mert a gyógyszer szakmai megfogalmazás szerint "különleges" áru, hiszen a nem megfelelő alkalmazás veszélyes méreggé is teheti.

A 2006. évi gyógyszertörvényben írták le, hogy a gyógyszertár egészségügyi szolgáltató és kiskereskedelmi tevékenységet végző egészségügyi intézmény. Emellett azt is kinyilvánítják benne, hogy a kizárólag orvosi rendelvényre kiadható gyógyszert csak gyógyszerész vagy gyógyszertári szakasszisztens szolgáltathat ki. Azért volt szükség a gyógyszertár fogalmának módosítására, pontosítására, illetve a vényköteles gyógyszert kiadó személyek végzettségének törvénybe iktatására, mert ebben a törvényben engedték meg egyes vény nélkül is kapható gyógyszerek patikán kívüli árusítását, ahol viszont nincsenek szakemberek.

Mindamellett minden gyógyszerész törekvése, hogy az officinát, azaz azt a helyiséget, ahol a gyógyszert kezükbe veszik, ne gondolja senki boltnak, és hogy a gyógyszerkiadó tárát se nevezzék pultnak, melyen keresztül a kapcsolatot tartják a páciensekkel.

A betegség diagnosztizálásához is szakorvoshoz kell fordulni, míg az orvos által előírt gyógyszerért patikába kell ellátogatni, ahol megfelelően képzett patikusok vannak. Nekik nem csak annyi a feladatuk, hogy a recepten lévő készítményt kiadják, hanem egyéb fontos teendők is.

Gyógyszerek árusítása

A patikák legismertebb feladata a lakosság gyógyszerrel való ellátása. A közhiedelemmel ellentétben ez nem egyszerű feladat, ugyanis ha az orvos által felírt gyógyszer hiánycikk, akkor a gyógyszerész helyettesítheti a vényen lévő készítményt egy másikkal, melynek azonos a hatóanyaga. Ha egy vásárló panaszaival közvetlenül a patikushoz fordul, szaktudás szükségeltetik ahhoz, hogy információt kapjon a kezelés lehetőségeiről, ide értve a gyógynövények, gyógyszerek ajánlását, vagy az orvoshoz való irányítást.

A gyógyszerészek fő feladata a gyógyszerek árusítása (Fotó: Europress)

A gyógyszertárak készleteinek folyamatos feltöltéséhez naponta egyszer, de akár kétszer is rendelnek gyógyszert, mely néhány órán vagy legkésőbb fél napon belül érkezik meg a nagykereskedésekből.

Sokszor találkozhatunk manapság azzal a ténnyel, hogy egyes patikák nem halmoznak fel készleteket, vagyis a ritkán keresett, vagy drágább gyógyszerekből csak 1-2 dobozzal tartanak, és csak akkor rendelnek, ha igény van rá a betegek részéről. Ez bosszantó lehet, ha sürgősen szükség lenne a szerre, és várni kell a megérkezésére, illetve ha patikáról patikára kell járni, míg végül megkapjuk. Bár egy egészségügyi szolgáltatónál jogtalannak érezhetjük ezt a fajta eljárást, de nincs jogszabály arra nézve, hogy mekkora készletet kell a patikáknak tartaniuk.

Gyógyszerkészítés

A patikák másik fontos tevékenysége a gyógyszerek készítése . Ehhez megrendelik a nagykereskedőktől a szükséges ható- és segédanyagokat. Bár manapság egyre ritkábban, de még ma is írnak az orvosok olyan recepteket, melyeken nem kész gyógyszereket rendelnek, hanem csak az összetevők mennyiségét, a készítendő gyógyszerformát adják meg. Ebben az esetben a gyógyszerész feladata a szer elkészítése.

A gyógyszerek egyedi előállításának két fajtája is lehetséges, az egyiknél az orvos utasításai alapján, a Magyar Gyógyszerkönyv előírásait követve készítik a medicinákat. Ezeken az orvos régi jól bevált receptjei mutatkoznak meg. A másik fajtájánál egy hivatalos vényelőirat-gyűjtemény, a Szabványos Vényminták (latin nevén Formula Normales = FoNo) alapján készül a gyógyszer. Ebből a receptgyűjteményből is rendelhet az orvos, ekkor csak a készítmény nevét kell felírnia a receptre. A FoNo-s termékek egy része vényköteles, másokat vény nélkül is lehet kapni. A helyben készített gyógyszerekből általában több adagot készítenek a patikában, és készleten tartják.

Gyógyszerészi gondozás

A gyógyszerészi gondozás egy viszonylag új tevékenység a patikákban, bár sok helyen az alapjai mindig is megvoltak. A lényege, hogy az orvos munkáját egészítik ki a gyógyszerészek azzal, hogy a beteggel folyamatos kapcsolatot tartva követni tudják a páciensek állapotát, a tünetek javulását, romlását, és életmódtanácsokkal láthatják el a beteget.

Most már sok patikában vérnyomást, vércukorszintet és szív-érrendszeri betegségben hal meg! Fontos tehát a megelőzés, és a minél hamarabb való felismerés. Diétázással és némi sportolással csökkenthető, teljes életmód váltással pedig akár el is kerülhető a későbbi szövődmények kialakulása.

Ajánlott évente egy-két alkalommal kihasználni ezt a lehetőséget, mert sokaknak derült már így fény a betegségére.

A gyógyszertárak funkciója az oda látogatók gyógyszerrel, gyógyhatású készítménnyel és az alkalmazásukhoz szükséges információval való ellátása szakképzett gyógyszerészek és asszisztensek által.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra