Milliós hálapénzekről beszél a műtősnő

Egy vidéki nagyváros klinikáján dolgozik a műtősnő, aki kertelés nélkül elmondta, hogy milyen körülmények között és milyen munkarendben dolgoznak. Sem főnökeik nem védik meg az érdekeiket, sem pedig az orvosok nem tekintik partnernek őket.

Mostanra a bérek emelkedtek, jelenleg 200-250 ezer forintot is kereshet egy műtősnő havonta az ügyeletekkel együtt. Egyre kevesebben vannak, és ennek nem a pénz az oka, hanem a brutális terhelés, a beosztások és az egyre romló légkör. Sokan már a próbaidő alatt lelépnek, mert máshol kevesebbet kell dolgozni ennyi pénzért - állítja az NLCafénak nyilatkozó egészségügyi dolgozó.

hálapénz
A hálapénz megnyomorítja az egészségügyet

Elmondta, hogy reggel fél nyolctól kell dolgozniuk fél négyig, azután pedig az ügyeletes műtősnő leváltja a programozott műtéteken dolgozó kollégát. Mivel az ügyelet 24 órás, ezért másnap reggel fél nyolcig dolgoznak, és egy nagy klinikán a programozott műtétek után jönnek az ügyeleti műtétek. Legtöbbször ezek egész éjszaka zajlanak, mert a sürgős, napközben érkezett betegeket ilyenkor operálják. Huszonnégy óra után, reggel fél nyolckor pedig kötelező hazamenni, amióta létezik a kötelező pihenőidő. Csakhogy az ügyelet egy részét készenléti időnek minősítették, így kötelező elérhetőnek lenni telefonon, és ha szólnak, akkor be kell menni otthonról dolgozni. Vagyis ezzel keletkezik mínusz nyolc órájuk. Nem volt választásuk, el kellett fogadniuk.

Mindeközben elképesztő mennyiségű hálapénzt , több millió forintot kapnak zsebbe havonta az idősebb sebészek, nőgyógyászok. Egy-egy egy nagyobb műtétnek ma százezer forint a tarifája, abból napi kettőt simán elvégeznek. Ügyeleti időben pedig műtik a saját betegeiket, akiknek egyébként több hónapot is várniuk kellene - például epehólyagműtétre.

Miközben néhány területen, így például a rendőrségi korrupcióén jelentős javulást lehet mérni az elmúlt években, addig az orvosoknak fizetett hálapénz esetében nincs sok pozitív jel. "Van egyfajta apátia a lakosságban, az emberek nagy része tudatában van, hogy korrupt országban él." Részletek!

A kórház főműtősnője és a klinika főnővére alá tartoznak, de ők nem konfrontálódnak a professzorokkal vagy a vezető orvosokkal, mert akkor az ő pozíciójuk is veszélybe kerülhet. Érdekes az is, hogy a legtöbb főnővér egyedülálló, mint ahogy az egészségügyben dolgozók között is rengeteg a válás. Kevesen tudják elviselni ugyanis az össze-vissza beosztást.

Forrás: nlcafe.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra