Mennyit kell fizetni a speciális ellátásért az orvosnál?

Bár rengeteg egészségügyi szolgáltatást igénybe vehetünk térítésmentesen, bizonyos esetekben az állami ellátórendszerben is fizetnünk kell az ellátásért. Az ellátások egy részénél a költségtérítés mértéke törvényileg szabályozott, vagyis központilag meghatározott, hogy mennyit kell fizetnünk.

A térítési díj lehet teljes, részleges vagy kiegészítő. A fizetendő összegről az érintettet még a szolgáltatás teljesítése előtt tájékoztatni kell, a szolgáltatás teljesítése után pedig számlát kötelesek adni. A térítési díj kiegyenlítésének módját a szolgáltató határozza meg, de az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltatóknál általában átutalási postautalványon kell azt befizetni. Ha valaki úgy veszi igénybe az adott szolgáltatást, hogy a megfelelő díjat nem fizeti meg, az behajtható rajta.

A lőfegyver tartásához szükséges egészségügyi alkalmasság, illetve pszichológiai vizsgálat díjai 1700 és 12000 forint között változnak, attól függően, hogy első vagy másodfokú vizsgálatról van- e szó, illetve, hogy a kérelmező mennyi idős (minél idősebb valaki, annál kevesebbet kell fizetnie a vizsgálatért).

Sokan elhanyagolják a fogászati problémákat, pedig meglepően sok olyan kezelést ingyen igénybe lehet venni, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogaink sokáig erősek és egészségesek maradjanak. Mit érdemes tudni a térítésmentes fogászati eljárásról? Kattintson! Ha valaki gépjármű-vezetői, belvízi hajózási szolgálati és belvízi kedvtelési célú vízijármű-vezetői alkalmassági vizsgálat elvégzéséért fordul orvoshoz, az életkorától és a vizsgálat fokától függően 1700 és 10800 forint közötti összeget kell fizetnie. Ebben az esetben is az életkortól függ az összeg, az idősebbeknek olcsóbb. A tengeri hajózási egészségi alkalmassági vizsgálat díja 19200 és 7200 forint között mozog. A repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálat díja 9200 és 28700 forint között van.

Egyes orvosi vizsgálatokért térítési díjat kell fizetni

Alkohol szintjének kimutatásához (vér- és vizeletvétellel) 4800 forintot kell fizetni, míg a kábítószer szintjének kimutatása érdekében végzett vérvétel 3200, vizeletvétel pedig 1600 forintba kerül. A látlelet 3500 forintba kerül.

Ha valaki olyan állapotba kerül, hogy részegsége miatt detoxikálásra, vagy kábítószer hatása miatti ellátásra szorul, 7200 forintot kell fizetnie. Ugyanennyibe kerülnek a külöböző orvosszakértői vizsgálatok (az igazságügyi szakértői tevékenység kivételével).

A hivatásos sportolók sportegészségügyi vizsgálata 9700 forint.

A foglalkoztathatósághoz (például közfoglalkoztatási jogviszonyhoz, büntetésként kiszabott közérdekű munka végrehajtásához, vagy egyéb esetekhez) szükséges egészségügyi szakvélemény díja 1900, illetve 3300 forint.

A tüdőszűrésért (bizonyos eseteket kivéve) is fizetni kell, 1700 forintot.

Szintén ki kell fizetni a járványügyi érdekből nem kötelező védőoltás beadását (kivéve a térítésmentes védőoltással történő immunizálást), a pneumococcus baktérium, a humán papilloma vírus és az influenza elleni immunizálást. Ennek költsége 2000 forint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra