Megvannak az idei Év orvosa pályázat közönségszavazásának legjobbjai

Lezárult a 2011-es Jubileumi Astellas Díj - Az Év Orvosa pályázat közönségszavazása.

Az idei versenyre 226 történettel összesen 155 orvost jelöltek a betegek, elismerve emberségüket és rendkívüli helytállásukat. A közönségszavazáson az a 79 orvos vehetett részt, akiknek történetét a zsűri december közepén a döntőbe juttatta.

A történetek többnyire a gyógyulás, a kezelés során megtapasztalt nagyszerű teljesítményekről szóltak. A közönség nagy érdeklődésének és lelkes részvételének köszönhetően a pályázat weboldalán a közönségszavazás 6 hete alatt több mint 200 ezer szavazat gyűlt össze.

Az öt legtöbb voksot kapott orvos néhány nap múlva, február 8-án, az ünnepélyes díjátadón veheti át elismerését: Dr. Mátyus János, Dr. Paszt Attila PhD, Dr. Réfy Miklós, Dr. Rombauer Edit és Dr. Tizedes György. Hogy ki nyeri el az idei Astellas-közönségdíjat, az csak a díjátadón derül ki.

A közönségszavazás megmutatta, hogy a betegek szeretete milyen nagy összefogást képes teremteni egy jó ügy mentén. Meggyőződésünk, hogy az Astellas-közönségdíjat bármely jelölt méltán vehetné át, mivel a betegek történeteiben bemutatott helytállás, a hivatástudat és az emberség mindegyikük életében és napi munkájában jelen van. Ezúton is gratulálunk minden kiváló orvosnak és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik jelöléssel, szavazással, értékeléssel támogatták a pályázat sikerességét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra