+7° - +23°
Kettős front

Megtalálták a kopaszság ellenszerét?

Jó hír a kopaszodóknak: a FASEB Journal internetes kiadásában megjelent friss kutatás szerint az Amerikában már engedéllyel rendelkező zöld hályog gyógyszer, a bimatoprost újranöveszti az emberi hajat.

Szempillanövesztőként már korábban megjelent a kereskedelmi forgalomban, de a mostani kutatás bizonyította elsőként, hogy a hatóanyag a hajat is képes újranöveszteni a fejbőrön. "Reméljük, hogy ez a kutatás új kopaszodás elleni kezelések kifejlesztéséhez vezet, ami számos kopaszodó ember életminőségének javulását eredményezheti" - nyilatkozta a Bradford Egyetem kutatásában részt vevő Valerie Randall.
A kutatócsoport három kísérletet végzett, melyek közül kettőben emberi sejteket, egyben pedig egérsejteket használtak. A humán sejtes kísérletekben szövettenyészetből illetve közvetlenül emberi fejbőrből származó sejteket használtak, és mindkét kísérlet azt mutatta, hogy a bimatoprost a haj növekedését eredményezte. A harmadik kísérletben az egerek bőrén lévő kopasz foltokra alkalmazott bimatoprost szintén a szőr újranövekedését váltotta ki.



Gerald Weissmann, a FASEB Journal főszerkesztője szerint ez a felfedezés igazi gyógyszerészeti áttörés lehet, amire a középkorú férfiak oly régóta várnak. Mivel a gyógyszert már elfogadta az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA), és jól ismerjük a biztonsági profilját, ígéretes gyógyszerről van szó, amely egész eddig ott volt az orrunk előtt.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+15, +23 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag