Megbetegítő munkahelyek - Ön tudja, mitől kell tartania?

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség és az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti Fókuszpontja rendezett szakmai konferenciát a munkahelyi egészségfejlesztésről, a munkabalesetekről és a foglalkoztatással összefüggő megbetegedésekről.

Életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, ezért is lenne fontos, hogy a munkahelyi környezet egészséges és egyben munkavédelmi szempontból is biztonságos legyen - fogalmazódott meg azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyet kedden tartottak a fővárosi Elektrotechnikai Múzeumban.

Mint azt Dr. Groszmann Mária, az OMMF elnökhelyettese elmondta, a magyar munkavállalók és a magyar lakosság biztonsághoz és egészséghez fűződő tudata rendkívül alacsony, és ezzel Dr. Nagy Imre, az OMMF főigazgatója is egyet értett, aki szerint ennek egyik oka az is lehet, hogy az információáramlás híján a munkavállalók nagyon kevés információt kapnak az esetleges foglalkoztatási megbetegedésekről, a munkavégzéssel járó egészségügyi kockázatokról.

Kockázatos szakmák

Hazánkban a balesetek szempontjából az építőipar után a "legveszélyesebb" ágazat a kiskereskedelem, a szárazföldi szállítmányozás, az oktatás és az egészségügy. A foglalkozással összefüggő halálozások között vezetnek a rosszindulatú daganatos megbetegedések (32 százalék), a szív- és érrendszeri megbetegedések (26 százalék), ezután következnek a balesetek és erőszakos cselekmények (17 százalék), a fertőző betegségek (16 százalék), a légzőszervi megbetegedések (7 százalék), majd 1-1 százalékban az emésztőrendszeri és neuropszichológiai problémák.

Kampány az egészséges munkahelyekért

Gádor János, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) magyarországi Fókuszpontjának vezetője elmondta, különböző kiadványokkal és rendezvényekkel próbálják folyamatosan felhívni a figyelmet az aktív dolgozó lakosság egészségvédelmének fontosságára.

Az EU-OSHA éppen ezért új webes portált készített a munkahelyi egészségfejlesztéssel kapcsolatosan, amihez két új tájékoztató is tartozik, amelyek áttekintést és tanácsokat nyújtanak a munkaadóknak és a munkavállalóknak egyaránt. A tanácsok közt szerepelnek a támogató munkahelyi környezet kialakításának módszerei, az egészséghez kapcsolódó témákban való tájékoztatás, ötletek és bátorítás, pl. a dohányzás abbahagyása. A portálon helyes gyakorlati példák, valamint hasznos linkek és esettanulmányok is megtalálhatók.

A munkahelyi egészségvédelemmel kapcsolatos bővebb tájékoztatás: http://osha.europa.eu/en/topics/whp

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra