Meg kell szülnie nagybátyjától a gyerekét a 11 éves lánynak?

Kövessen minket!

Minisztérium-közi bizottság fog dönteni annak a 11 éves lánynak az abortuszáról, akit állítólag nagybátyja erőszakolt meg, és aki ezt követően esett teherbe - közölte szerdán az egészségügyi miniszter, Eugen Nicolaescu.

"Patthelyzetbe kerültünk, miután az orvosi és a jogi szempontok teljesen ellentétesek az ügyben" - nyilatkozta Nicolaescu egy sajtótájékoztatón.

Magzatfejlődés

Magzatfejlődés
A miniszteri bizottság - mely már a harmadik, az üggyel foglalkozó grémium - fogja eldönteni, hogy az abortusz elvégezhető-e még, és hogy szükség van-e törvénymódosításra, tette hozzá. Ha azonban a bizottság úgy dönt, hogy mégsem engedélyezi a lány számára a terhességmegszakítást, még mindig lesz rá lehetőség, hogy a lány másik országban oldja meg a problémát, ahol a terhességmegszakítást előrehaladottabb terhességek esetén is engedélyezik - mondta még el a miniszter.

Eddig két orvosi bizottság vizsgálta meg a lányt, aki már a terhesség 21. hetében jár. Az egyik az abortusz mellett, a másik ellene foglalt állást. A román törvények szerint a terhesség 14. hete után csak az anya közvetlen életveszélye, vagy a magzat fejlődési rendellenessége esetén végezhető abortusz. A lány szülei akkor tudták meg a hírt, mikor hasi panaszok miatt kivizsgálták a kislányt, aki ekkor már 17 hetes terhes volt. A rendőrség keresi a nagybácsit, aki állítólag elmenekült otthonából.

Múlt héten egy orvosi etikai bizottság megállapította, hogy a lány vizsgálata alapján a bizottság szerint a terhesség rendben zajlik, ezért annak megszakítása nem engedélyezhető. "Nem vették figyelembe, hogy a terhesség erőszak következtében jött létre, egyrészt, mivel az erőszak ténye nem bizonyított, másrészt, mivel a bizottság szabályzata nem tesz kivétel" - nyilatkozta Vica Todosiciuc, az észak-keleti Jász város Cuza Voda szülészeti klinikájának vezetője. "Nagyon nehéz volt a döntés az orvosok számára. Keresték az orvosi indokot, ami alapján engedélyezhetik a terhességmegszakítást, de nem sikerült találni egyet sem" - tette hozzá.
Kezdetben egy regionális orvosi bizottság az abortusz engedélyezését javasolta, elsősorban a lány fiatal korára való tekintettel. A román törvények szerint azonban a 14. hetet meghaladó terhességek esetében csak etikai bizottság mondhatja ki a végső szót.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag