Már riasztási fokozatban a szmogriadó Budapesten

A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten pénteken reggel 6 órától Tarlós István főpolgármester, miután a kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye november 2-án a főváros három, november 3-án pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket (100 ľg/m3) - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Az intézkedés visszavonásig érvényes.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint - bár a szálló por koncentrációjában bizonytalan mértékű csökkenés valószínű - mai napi átlagában több helyen a tájékoztatási szint fölött alakulhat, néhol a riasztási küszöbérték közelében lehet a koncentráció - ismerteti a közlemény.

A főpolgármester ezért a korábbi intézkedések fenntartása (az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének tilalma) mellett elrendelte a gépjárművek használatának korlátozását is Budapesten: a rendszámtáblán fekete, illetve piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek nem közlekedhetnek a fővárosban. A riasztási fokozat ideje alatt az érintett gépjárművekre vonatkozó korlátozás reggel 6 órától este 10 óráig tart. Aki mégis ilyen járművel közlekedik, az szabálysértést követ el, és 100 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető.

Budapesten eddig a tájékoztatási fokozat volt érvényben, amit akkor kell elrendelni, amikor a határértéket (köbméterenként 75 mikrogramm) meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, így a gyermekekre, időskorúakra, krónikus betegekre.

A riasztási fokozatot akkor rendelik el, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben mért légszennyező anyag koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket (köbméterenként 100 mikrogramm), és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon nem várható javulás.

A Svábhegyi Gyógyintézetben a szokásos betegforgalom erőteljes növekedését tapasztalták a héten, a következő napokban akár a napi betegszám duplázódására is fel vannak készülve – közölte az intézet csütörtökön. Mint kiemelték, a szmog az allergiás és az asztmás gyerekeknek okozza a legnagyobb gondot, de nemcsak a légzőszervi betegeknek jelent problémát a mostani helyzet. Egyre több olyan gyereknél jelentkeznek allergiás és asztmás tünetek, akiknek korábban soha nem voltak légzőszervi problémáik. Az alacsony babakocsiban tolt csecsemők különösen nagy veszélyben vannak.

A szálló por magas koncentrációja miatt 7 városban veszélyesnek, 14 településen pedig egészségtelennek minősítette a levegőt csütörtökön az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Nyíregyházán ugyancsak riasztási fokozatot rendeltek el, több városban - Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron és Várpalotán - a tájékoztatási fokozat van érvényben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra