Limfóma: nem temetni, küzdeni kell

Ez közös küzdelem, amelyben mindenkire - betegre, orvosra, szülőre - egyformán szükség van.
Régen történt, de mégsem feledhető. Az egészségügyi szakközépiskolás lány a pécsi gyermekklinika belgyógyászati osztályán végezte szokásos nyári szakmai gyakorlatát. Szomorú hely volt az akkoriban, hiszen ott kezelték a tumoros betegeket is. Ez idő alatt a végzős lány összebarátkozott egy kilenc éves kisfiúval, akit nyirokcsomó daganattal kezeltek már hónapok óta. Bár az életért folytatott küzdelemben mindenki tette a dolgát, a kórt mégsem sikerült legyűrni. Amikor a gyerek érezte, hogy legyőzi szervezetét a folyékony rák, felnőtt módjára búcsúzott. Az ágya mellett szipogó anyja helyett az apát kérte arra, vigye ki a vécére. Nem sírt. Nem sopánkodott. Megfogta az apja kezét, és a szemébe nézett. El szeretnék köszönni tőled - mondta. Tudom, hogy meg fogok halni, de ezt ne mond el a mamának...
Nos, ez lehet az egyik magyarázata annak: bár évente egy közepes méretű város felnőtt lakossága hal meg valamilyen típusú rákban, ám, ha egy gyerekről derül ki, hogy e kórban szenved, az mégis valahogy más...
Nagyüzem a pécsi gyermekklinika onkológiáján
Péntek délután van, rekkenő a hőség. Folyik a nagyüzem a pécsi gyermekklinika onkológiáján. Éppen egy rosszindulatú daganat eltávolításán dolgoznak a sebészek. A hasüregből precízen kimetszett tumor nem sokkal később már a patológiára kerül, ahol pontos elemzés után megszületik a végső diagnózis ami alapján megkezdődhet a célzott kezelés. Azaz: kezdetét veszi a harc az életért, az egészség visszaszerzéséért.
- Mindenkiért küzdenünk kell, olyan nincs, hogy bárkiről lemondanánk. Még akkor is meg kell próbálnunk segíteni, ha szakmai szempontból tudjuk: olyan daganat fajtával, esettel állunk szemben, ahol nagyon kicsi az esély a gyógyulásra - mondja fáradtan, de mégis mosolyogva a neves gyermek onkológus, Dr. Kajtár Pál professzor . A professzor több mint harminc éve él és dolgozik olyan gyerekek között, akik daganatos betegségben szenvednek.
- Amikor 1969-ben a klinikára kerültem, még nem volt külön onkológia, a leukémiás gyermekeket a belgyógyászati, a körülírt (szolid) tumorokat a sebészeti osztályon kezelték. A speciális gyermek onkológiai osztályok, centrumok, azonban pár év múlva megszerveződtek - a Gyermekklinikán 1977 január 1 óta működik az onkohematológiai osztály - ahol azóta már egységes kezelési stratégia, illetve diagnosztikus protokoll mentén gyógyítunk. E központok akkori felállását egyébként senki nem írta elő, azt a gyermekonkológia önszerveződése teremtette meg. A cél természetesen a minél hatékonyabb kezelés elérése volt.
Azóta persze a túlélési statisztikák szempontjából is nagyot fordult a világ. Amíg például az 1970-es években, az adott évben észlelt 11 leukémiás, illetve limfómás gyermekből egy maradt életben, ma már van olyan évünk, hogy akár 16 hasonló esetben egyetlen beteget sem veszítünk el. Annak ellenére azonban, hogy a gyermekkori daganatok az összes tumoroknak csupán 0,5 - 1 százalékát adják, mégis a laikusok számára soknak tűnnek. E látszat oka elsősorban az, hogy a daganatos gyerekek minden régión belül csakis onkológiai központokba kerülhetnek. Tehát az esetszámok meghatározott helyekre koncentrálódnak.
Limfóma, a "folyékony" rák
A limfómát - a leukémiához hasonlóan - "folyékony ráknak" is mondhatjuk. Nem véletlenül. A betegség a nyirokrendszer sejtjeiből indul, a kórfolyamatot a megváltozott funkciójú limfociták kórós burjánzása okozza. A rosszindulatú ráksejtek pedig "folyadék" útján, a nyirokrendszeren és a véráramon keresztül közlekednek a szervezetben.
A limfómának két csoportja ismert. Közülük az egyik a brit orvosról 1832-ben elnevezett Hodgkin-kór, amely minden életkorban előfordulhat, s a gyermekkori esetek több, mint 90 százaléka meggyógyul. A másik kórkép a non-Hodgkin limfóma, amely tulajdonképpen közel harminc, egymástól eltérő klinikai viselkedésű betegség gyűjtőneve. Gyermekkorban mintegy négy fajtája jelentkezik, és a gyógyulási arány 70% feletti. A Hodgkin-kórral együtt, a limfómák a 3. helyen álló leggyakoribb rosszindulatú daganatcsoportot jelentik 18 éves kor alatt.
Azt pedig, hogy az említett két betegségtípus milyen összefüggést mutat, legfrappánsabban a hazai limfóma legjobb szakértője a néhai patológus, Kelényi professzor fogalmazta meg, aki azt mondta: "a Hodgkin kór az egyik legrejtélyesebb nem Hodgkin típusú limfómának felelhetne meg."
A gyermekkori daganatok egészen mások mint a felnőttkori tumorok, még akkor is, ha az elnevezésük történetesen megegyezik. Más a megjelenésük, biológiai viselkedésük, de eltérnek a kezelési lehetőségek, és a terápiás eredmények is - magyarázza a pécsi gyermekonkológus professzor. Amíg például a gyermekgyógyászati daganatok terápiája során az esetek 90 százalékában használunk cytosztatikumot - leukémia/limfóma esetén minden betegnél - és csak 22 százalékában sugárkezelést, illetve a betegek 30 százalékában történik sebészi beavatkozás, addig a kezelési módok alkalmazásának arányai a felnőtteknél egészen másként alakulnak. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a gyermekkori daganatok jóval érzékenyebbek a kemoterápiára.
Érdekes lehet még: a gyermekkori rákok kialakulásánál a külső (környezeti, életmódbeli, táplálkozási szokások) hatások általában még nem játszanak jelentős szerepet. Náluk inkább genetikai tényezők befolyásolhatják a daganatképződést. Ez a logikus válasz például arra is, hogy az életkor első öt évében csak nem annyi tumor fordul elő, mint az 5-15 éveseknél összesen.
A korai felismerés pici korban viszont gyakoribb, mert a kisgyerek nap-mint nap "kézközelben" van, ezért az anya azonnal szalad orvoshoz, ha rendellenességet tapasztal. Kamaszkorban viszont, például a limfóma felismerése késlekedhet, miután egy serdülő nem is gondol arra, hogy egyáltalán beteg lehet, nem tulajdonít időben jelentőséget a megnövekedett nyirokcsomónak sem. De sokszor bagatellizálja az egyéb kísérő tüneteket is. Pedig a sikeres gyógyulást elősegítené náluk is a mielőbbi felismerés.
Gyógyulási esélyek
Akkor örülünk, ha a betegeinkről készített statisztikai elemzésben, a túlélési görbék egy kisebb mértékű lefelé történő süllyedést követően a terápia hatására egy platót képeznek, majd a vonalak szépen kiegyenesednek - mutatja a pirossal és feketével rajzolt statisztikai ábrát Kajtár Pál professzor. Elszomorodunk viszont, ha a grafikon a rövid egyenes szakasz után lépcsőzetesen süllyed a követés évei során, hosszú ideig. Ez nem jó. Azt szeretjük, ha a görbe tartósan egyenes marad.
Amikor már hozzánk kerülnek a gyerekek, nagyjából tudják ők és a hozzátartozók is, milyen betegségben szenvednek. Ezért a kórról csak őszintén szabad beszélni velük. Miután a limfóma inkább a kamaszkorban gyakoribb, ezért minden esetben elmondjuk, mire számíthatnak. Sokszor olvasok a sajtóban arról, hogy gyötrelmes fájdalmas kezeléseket végzünk, holott ez már nem így van, hiszen a fájdalmat minden esetben csillapítanunk kell.
Nem vitatom persze, hogy a beavatkozások, a gyakori szurkálások nem kellemesek, de éppen ezért használunk a szúrások előtt érzéstelenítő kenőcsőt, adunk nyugtató kúpot, a beavatkozások nagy részét pedig altatásban végezzük. A dolgokat a beteg gyermekekkel is megbeszéljük, minden esetben vele egyetértésben folytatjuk a kezeléseket. Ez ugyanis közös küzdelem, amelyben mindenkire - betegre, orvosra, szülőre - egyformán szükség van.
De megtanultuk azt is, hogy nem szabad együtt sírni a daganatos kisbeteggel, s ugyanezt tanácsoljuk a hozzátartozóknak. Nem egyszer láttunk olyat, amikor az ötéves betegünk vigasztalta az ágya mellett ülő nagymamát...
Elmondjuk a kezelés előtt: bármilyen jó kilátások vannak is a gyógyulásra, nem tudjuk előre megjósolni, hogy mi lesz a végeredmény. Pedig sokszor kérdezik tőlem is ezt. Nem azért nem mondok ilyenkor prognózist mert nem akarok, hanem azért, mert magam sem tudom a biztos választ. Volt olyan súlyos esetünk, hogy a gyermeket már elsiratták a hozzátartozók itt a klinikán, közben pár nap múlva az unokatestvért kellett eltemetniük, aki egy közlekedési balesetben halt meg. A betegünk pedig meggyógyult.
Tudni kell tehát: nem minden múlik rajtunk. A tapasztalataim szerint egyébként az emberek eltérően reagálnak a rákra. Előfordul, hogy valaki dühöt érez és gyűlölettel telítődve azonnal vádaskodik. Vannak, akik összeomolva, beletörődnek, az úgymond megváltoztathatatlanba. Egyik reakció sem jó. A szorongást, félelmet ugyanis, segítséggel, valahogy mindenkinek fel kell tudni oldani azért, hogy meg tudjon küzdeni a bajjal.
Harminc év az onkológián: hogyan lehet ezt túlélni?
Eddig a limfómáról és persze az abban megbetegedett gyerekekről beszélgettünk Kajtár professzorral, de megkérdeztük azt is: vajon miként éli meg a napi küzdelmet maga az orvos? Az igazi doktor bácsis külsejű onkológus csendesen elmosolyodott.
- Most nemrég, harminckét év után mondtam azt: elég volt, elfáradtam. Szeretnék egy kicsit mást csinálni, mondjuk a növényeimmel foglalkozni, a természet szépségeiben gyönyörködni. Azért maradtam három évtizeden át ebben a szakmában, mert ez nem munka volt, hanem egy magam választotta hivatás. Tudja, a gyermekorvos sok mindenben különbözik a felnőtteket gyógyító kollegáktól. Minden gyereket - akármilyen hóhányó - őszintén lehet szeretni az orvosnak is. Mi gyerekgyógyítók pedig nagyon szeretjük a betegeinket. És persze az a legnagyobb sikerünk, ha kigyógyíthatjuk őket a daganatból és megláthatjuk: miként válnak egészséges felnőttekké. De ennyi év alatt megtanultam azt is: nem halhatok meg minden elveszített gyerekkel, mert akkor képtelen lennék újból és újból a betegágy mellé állni. Nem szabad hagyni, hogy a munkánk lelki síkra terelődjék.
Igen, a halál rizikója minden betegünknél ott van, hiszen a limfóma is - hasonlóan a leukémiához - potenciálisan halálos betegség. Ezért szomorúak vagyunk, ha valakin már nem tudunk segíteni. De tudja, ha életben maradásunk miatt mondjuk át kell kelnünk egy hatalmas sziklán, lehet, hogy lezuhan valaki. Viszont, ha ott maradunk, mindannyian meghalunk. Az onkológusnak is ilyen szimbolikus sziklákat kell naponta valamennyi betegével együtt megmásznia, azért, hogy a rá bízott életeket át tudja épségben segíteni azon a bizonyos sziklán...
2007-07-18 09:50
Forrás: Weborvos Erdei Éva

TERMÉKEK A KINÁLATÁBÓL

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +27 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban hétfon délelőtt derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag