Lecsengőben az influenza

Feloldották az influenzás megbetegedések miatt elrendelt látogatási tilalmat az ajkai Magyar Imre Kórházban, így Veszprém megye valamennyi kórházában lehet már látogatni a betegeket - közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a megbetegedési arány a járványos küszöbérték harmadára esett vissza, Veszprém megye valamennyi területén nagyon alacsony az influenza aktivitása.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel azt közölte: a múlt hét végéig 74-en haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében Magyarországon ebben az influenzaszezonban. Az áldozatok közül az influenza B vírus 4, míg az A(H1N1)2009 típusú vírus 70 ember halálát okozta. Az elhunytak kétharmada 60 évesnél fiatalabb, három beteg 5 évesnél fiatalabb volt. Az áldozatok csaknem 90 százaléka a fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott.

Az ÁNTSZ közleménye szerint Magyarországon február eleje óta folyamatosan csökken az influenzaszerű megbetegedések becsült száma, a 12. héten a megbetegedések szórványosan fordultak elő. A korábban közöltekhez képest viszont nagyobb arányban fordult elő a B vírus, amely a múlt héten már a megbetegedések 60 százalékát okozta. Az előző héthez viszonyítva is 15 százalékkal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, a megbetegedések gyakorisága már csak Pest megyében haladta meg a járványküszöböt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra