Külföldről érkezhet az élő vesedonor

Transzplantációs nyílt napot szerveztek április elején Szegeden, a XVII. Dél-Magyarországi Transzplantációs Szimpózium keretén belül. A program célja az volt, hogy minél többen megismerkedjenek az élődonoros transzplantáció lehetőségeivel és előnyeivel.

A kétnapos programon ismertették az Eurotransplanthoz való kétlépcsős csatlakozásunk előnyeit: az első szakaszban a transzplantációra váró gyerekek, a sürgős esetek és az immunológiailag érzékeny betegek számára biztosítanak nagyobb eséllyel megfelelő donorszervet - számukra a nagyobb, több ország populációjára vonatkozó mintából jobb eséllyel találni minden szempontból megfelelő szervet. A második lépcsőben már minden várólistás magyar beteg számára lehetőség nyílik, hogy az Eurotransplant valamely tagországából szervhez jusson.

Az előadások során kiderült, hogy minél hamarabb történik meg a transzplantáció, annál nagyobb a transzplantációval megnyerhető életévek száma. A tudományos eredmények szerint az élődonoros veseátültetés nagymértékben megnöveli a transzplantáció sikerességét: míg az élődonoros transzplantáció túlélési aránya az első évben 95 százalék, az átlagos túlélési idő pedig 15-20 év, nem élő donorból származó veseátültetésnél a túlélési arány 90 százalék, az átlagos túlélési idő 8-9 év.

Az Eurotransplantnak Magyarország akkor lesz teljes jogú tagja, ha eleget tesz a jogi feltételeknek, a labor akkreditációnak és az adatszolgáltatási kötelezettségnek - ismertette dr. Langer Róbert, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának professzora.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra