Kreditet kapnak az egészségügyi szűrésért

Egy kisvárosnyi ember szűrését végzik majd el új tantárgyuk teljesítéseként a Semmelweis Egyetem hallgatói a jövőben - mondta Tulassay Tivadar, az egyetem rektora.

A következő félévtől az egyetem mind a hat karán kötelezően választható tantárgyként vezetik be a "Prevenció az egészségért" kurzust. A két féléves tárgy első féléve az elméleti alapokról szól majd, a második félévben a megelőzés gyakorlatának elsajátításán lesz a hangsúly. Ennek részeként a hallgatóknak legalább tíz embert kell rávenniük a szűrővizsgálatra - mondta Szél Ágoston rektorhelyettes.

Hozzátette: a kurzus indulásához nagy reményeket fűznek. Évente jelentős számú ember szűrését végezhetik el, amelyek eredményei számos kutatásban nyújthatnak segítséget, nem utolsó sorban pedig a magyar népegészségügyi helyzet felmérése, illetve javítása szempontjából is jelentős lehet.

A Semmelweis Egyetemen 2011 a "kutatás éve" volt, 2012 a "prevenció éve" lesz. A primer prevenció a magyar emberek egészségében években, évtizedekben mérhető hasznot jelent, az egészségügyi költségek tekintetében pedig jelentős megtakarítást jelent - mondta Tulassay Tivadar.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra