Kormányinfó: még nincs itt az ideje az enyhítésnek

A kormány úgy véli, hogy a jelenlegi szabályokat továbbra is fenn kell tartani, ezért a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket további 1 hónappal, március 1-jéig meghosszabbítják - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szokás szerint a csütörtöki kormányinfón adtak tájékoztatást a szerdai kormányülésen született döntésekről. Az operatív törzs beszámolója alapján megállapították, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni és kordában tartani a koronavírus-járványt . A szakértők azonban egyértelműen úgy vélik, hogy vakcina hiányában bármilyen enyhítés a járvány erősödésével járna, és még szigorúbb szabályozásokat tenne indokolttá - emelte ki Gulyás.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus korlátozások, kormányinfó
Az intézkedéseket további 1 hónappal, március 1-jéig meghosszabbítják.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Marad a szigor

A koronavírus -helyzet miatt csaknem 3 hónapja bevezetett szigorú szabályok tehát március 1-jéig még biztosan érvényben maradnak. Emellett pedig kezdeményezni fogják az országgyűlésnél a rendkívüli jogrend meghosszabbítását is, további 90 napra - ismertette a miniszter. Ha viszont eljön a lazítás ideje, akkor a vendéglátóhelyeket nyitják ki először - jegyezte meg.

Kevés a vakcina

OGYÉI az orosz vakcináról: "megnyugtató válaszokat kaptunk" - részletek itt .

Kitért arra is, hogy a kormány egyébként a régi élethez történő visszatérés kulcsát a tömeges oltásban látja. Ezen a téren azonban "Európa le van maradva" - fogalmazott Gulyás Gergely. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Uniós (EU) beszerzések nagyon lassan haladnak, a kiszállított vakcinamennyiség pedig nem elegendő, ezért próbál az ország minél több új típusú koronavírus elleni oltóanyagot beszerezni.

A koronavírus-járvány kedvező alakulása a korlátozásoknak, ezek közül is leginkább a szigorú maszkviselési szabályok betartásának köszönhető - véli egy hazai szakértő, aki szerint nagy hiba lenne a lakosság átoltottságához kötni a nyitás ütemét. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra