Korlátozhatják az idősebbek autóvezetését

Statisztikák szerint nőtt az idős sofőrök által okozott balesetek száma. Elképzelhető, hogy bizonyos kor felett szigorítanák a jogosítvány megszerzését.

A kor előrehaladtával lassulhatnak a reflexek, ami többszörösére növeli a forgalmi balesetek kockázatát, ezért régóta komoly vita az autósok körében, hogy bevezessenek-e olyan korhatárt, amely felett már nem lehetne a volán mögé ülni.

Korlátozhatják az idősek autóvezetési engedélyét
Korlátozhatják az idősek autóvezetési engedélyét

A napokban erről a témáról intézett kérdést Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő Pintér Sándor belügyminiszternek - írja a hvg.hu . A képviselő a sofőrök által okozott balesetek számáról érdeklődött, mivel szerinte fontos tudni a pontos adatokat ahhoz, hogy végiggondolhassák a szükséges jogi lépéseket.

A jogosítvány megszerzésénél, illetve meghosszabbításánál az egészségi alkalmasság megállapítása rendkívül fontos, hiszen ezen akár életek is múlhatnak. Mikor nem számít alkalmasnak valaki a járművezetésre, vagyis melyek a kizáró tényezők? Kattintson!

A képviselő kérdésére reagálva a Belügyminisztérium válaszában megküldte a 2015-ös és a 2016-os negyedik negyedéves adatokat, amelyekből kiderült, hogy az időskorú elkövetők száma egy év alatt 447-ről 536-ra emelkedett.

Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a szocialisták bizonyos kor felett szigorítanák a jogosítvány megszerzését, ám ennél több részlet még nem derült ki.

A nemzetközi statisztikák mást mondanak

2016-ban jelent meg a Swansea Egyetem kutatása , amelyben a szakemberek baleseti statisztikák elemzése után arra a megállapításra jutottak, hogy a 70 év körüli sofőrök 3-4-szer kevesebb balesetet okoznak, mint a 17-21 éves társaik. Míg a fiatal férfiaknál a leggyakoribb ok a gyorshajtás volt, addig az idős sofőrök a balra kanyarodásnál okozták a legtöbb balesetet.

A tanulmányban azt is leírták, hogy a hetvenes éveikben járó autóvezetők akkor hajlamosabbak inkább a hibára, ha úgy érzik, hogy nyomást gyakorol rájuk a forgalom többi résztvevője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra