Kórházban is el lehet kapni a kanyarót

Napokig 41 fokos lázzal és kiütésekkel feküdt a budapesti Szent László Kórházban az a 14 hónapos kislány, akit kanyaróval kezeltek. Édesanyja elmondása szerint a gyermek valószínűleg kórházi szobatársától kaphatta el a betegséget.

A járvány Romániából érkezett

Tombol a kanyarójárvány Európában Európában az egyre durvuló kanyarójárványt annak tudják be, hogy a szülők nem oltatják be gyerekeiket.

A kislány először influenzával került egy budapesti kórházba, ahol a 7 hónapos szobatársához Romániából érkeztek rokonok látogatóba, ahol jelenleg kanyarójárvány van . Édesanyja szerint a 14 hónapos kislány a szobatársától, vagy annak hozzátartozóitól kaphatta el a kanyarót.

Erről az édesanya az RTL Híradónak adott interjújában beszélt:

A műsorban elhangzott, a gyerek napokig 41 fokos lázzal és rengeteg kiütéssel feküdt a Szent László kórházban. Édesanyja elmondása szerint borzalmas állapotban volt. "Az első pár napban csak egy néhány kiütés volt az arcán, másnapra viszont egyre több lett, két nap múlva pedig az egész teste tele volt, nagyon vörös volt" - mondta a névtelenséget kérő nő.

A híradóban elhangzott, fél éve egy román határhoz közeli településen zárták le a kórházat kanyarójárvány miatt, de Kiskunhalasról és Debrecenből is jelentettek akkor betegeket. A szakértők elmondása szerint a járvány akkoriban Romániából érkezett.

"Ezért nem lehet senkit hibáztatni"

A Híradónak nyilatkozó orvos, dr. Novák Hunor szerint a kislány fertőzését a kórházban sem tudták volna megelőzni. "Ezért nem lehet senkit hibáztatni, ez előfordulhat egy bankban, ruhaboltban, ilyen értelemben sajnos bárhol" - mondta az orvos. Hozzátetette, hogy egy olyan ember, aki tünetmentes, de már hordozza a betegséget és fertőz, ha egyet köhög, a levegőben lévő vírus akár két óráig is életképes marad, és így fertőzést okozhat.

Az RTL kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma hangsúlyozta, Magyarországon nincs kanyarójárvány, néhány elszigetelt eset fordul csak elő. A betegséget általában Romániából hurcolják be, de jelentettek már Ukrajnából behurcolt esetet is . Azt is írták, hogy az uniós állampolgároknak nem írhatnak elő egészségügyi vizsgálatot a határon.

Újabb védőoltás kell kanyaró ellen Az Emmi tájékoztatása szerint február közepéig 18 510 munkavállalót vizsgáltak meg. Számításaink szerint a dolgozók körülbelül 15 százaléka nem volt megfelelően védett a kanyaró ellen. Ennek oka egyébként az lehet, hogy Magyarországon 1969 és 1989 között csak egy oltást adtak a gyerekeknek, mert úgy gondolták, az is elég. Később kiderült, szinte minden ilyen esetben szükség van második injekcióra is ahhoz, hogy kialakuljon az életre szóló kanyaró elleni védettség .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra