Kórház a helyieknek és a nyaralóknak

A siófoki Kórház-Rendelőintézet a Balaton déli partján és Somogy megye többi hozzárendelt területén látja el a betegeket, valamint a nyári időszak seregnyi üdülőjének és idényjellegű munkavállalójának egészségügyi ellátását végzi.

Az intézet 400 betegággyal kezdte meg működését 1968-ban, mely az 1989-ben végrehajtott kórházbővítés következtében 456-ra emelkedett. Az új épületszárnyban kapott helyet az ideggyógyászat, a gyógyszertár és néhány alapellátási szolgáltatás. Itt helyezték el a krízis-intervenciós részleget, ultrahangot és a komputertomográfot.

1994-ben önerőből hajtottak végre ágyszámcsökkentést, az itt felszabadult területen korszerű diagnosztikai részleget szerveztek a kardiológia és a belgyógyászati endoszkópia számára. Többszöri ágyszámcsökkentés következtében ma 350 betegágy áll rendelkezésre, de az üdülőterületekre jellemző sajátosságként időszakonként nagyobb járóbeteg-ellátó forgalomra és nagyobb számú területen kívüli betegfelvételre készült fel.

A súlyponti kórház részlegei

Az intézmény súlyponti kórház, 350 ágyon (327 aktív és 23 krónikus ágy), 11 szakmában, illetve 898 heti szakorvosi és nem szakorvosi óraszámmal működő járóbeteg-szakellátásban biztosítja a térség 54 településén élő, 81264 lakos részére az egészségügyi ellátást.

A siófoki Kórház-Rendelőintézet Struktúráját tekintve 77 ágyon sebészeti mátrix működik, mely jól alkalmazkodik a változó feladatokhoz a hasi sebészeti, traumatológiai és urológiai - szezonálisan is változó - igényekhez. A belgyógyászati osztály 99 ágyával meghatározó ellátó egysége a kórháznak, területei közül a kardiológiai és gasztroenterológiai ellátás emelhető ki, de a B. Braun Avitum Hungary Zrt. által működtetett dialízisállomás működése óta nagyobb teret kap a vese- és anyagcsere-betegek ellátása is.

A szülészeti-nőgyógyászati osztály 45 ágyon, a gyermekgyógyászati osztály 32 ágyon biztosítja az ellátást. A központi anaeszteziológiai és intenzív terápiás osztály 8 ágyon működik, míg a neurológiai osztály ágyainak száma 30. A szemészeti osztály ágyszámának (18 ágy) kihasználtságát a szakma jellege, az egynapos műtétek lehetősége és a betegek gyorsabb hazabocsáthatóságának lehetősége csökkentette. A gégészeti osztályon a szakmailag kis- és közepes beavatkozásoknak megfelelő betegellátás folyik, az ellátottak többsége gyermek. A röntgen osztály korszerű digitális technikával felszerelt eszközeivel és a rendelkezésre álló szakemberekkel problémamentesen látja el feladatát, és a labordiagnosztikai (klinikai és bakteriológiai, szerológia, citológia) szolgáltatások széles köre is biztosított. A különböző terápiás szolgáltatások adottak, mivel az intézmény telephelyén vérellátó állomás, gyógytorna, fizikoterápia segíti a betegek gyógyulását.

A központi laboratórium teljesíti a fekvőbeteg-osztályok, járóbeteg-szakrendelések, városi és területi háziorvosok és a dialízisállomás vizsgálati kéréseit, illetve mikrobiológiai vizsgálatokat is végez. A patológiai osztály a szövettani vizsgálatok végzésére helyezi a hangsúlyt.

Jövő, tervek

Az intézmény fejlődéséhez és az egészségügyi ellátórendszerben betöltött szerepének megerősítéséhez, az igazi változásokhoz ma már nem elégséges a kisebb léptékű átalakítások véghezvitele, a nagy ívű változásokhoz nagyléptékű beruházások szükségesek. A pozitív irányú elmozdulást csak a nagyberuházásokban rejlő változások képesek befolyásolni, ennek érdekében az intézmény a kezdeti lépéseket megtette, amikor az uniós források támogatásait pályázta meg sikeresen.

A kórházmenedzsment évente elemzi és értékeli a demográfiai helyzetet, a morbiditási és mortalitási viszonyokat, a technikai fejlődést, a humánerőforrás szükségletet és ezek ismeretében dönt. Folyamatosan figyelik a minőséget, az intézmény rendelkezik az ISO 9001:2008, Magyar Egészségügyi Ellátási Strandardok tanúsítással, melyet évente megújítanak, és mérik a betegek és a dolgozók elégedettségét.

A szakmailag kifogástalan ellátás és az európai uniós elvárások teljesítése fokozatos, ez alapozza meg a kórház jövőjét.

Siófok Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet
Főigazgató: Dr. Varga Ferenc
Kórházalapítás: 1968.
Ellátandó lakosságszám: 81. 264 fő
Ellátott fekvőbetegek száma: 15.667 fő/év
Ellátott járóbetegek száma: 322.717 fő/év
Aktív betegágyak száma: 327
Orvoslétszám: 83
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 356
Alapítvány: Siófok Város Semmelweis Alapítvány
Bankszámla száma: 11743040-20043094

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra