Koraszülöttekért harcol a magyar kormány

A kormány célja a koraszülések számának csökkentése. Az egészségügy mindent megtesz a megelőzés és a vártnál korábban megszületett gyermekek magas szintű ellátása érdekében - mutatott rá az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.

Magyarországon az újszülöttek 9 százaléka a vártnál korábban, a várandósság 37. hete előtt jön világra. Közismert, hogy a várandósság alatti dohányzás és túlzott mértékű alkoholfogyasztás befolyásolja a szülés kimenetelét, valamint az anya és magzat állapotára egyaránt negatív hatást gyakorol.

A koraszülés - mint számos más egészségi probléma - nagyrészt megelőzhető. Milyen jelekre kell figyelni?

Fontos a védőnők és az alapítványok szerepe

Mindennek értelmében a koraszülés mértékének csökkentéséhez jelentősen hozzájárulnak a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében tett intézkedések.

Az államtitkárság hangsúlyozta továbbá, hogy a védőnők közreműködnek a nő-, anya-, csecsemő-, gyermek-, ifjú- és a család egészségnek védelmében és fejlesztésében egyaránt, ennek nyomán a védőnői alapellátás fejlesztése szintén kiemelt kormányzati feladat.

Magyarországon a szülések 9 százaléka koraszülés
Magyarországon a szülések 9 százaléka koraszülés

A kormány fontosnak tartja a koraszülöttekkel foglalkozó alapítványok támogatását is. A vártnál korábban született gyermekek minél magasabb szintű ellátása érdekében számos fejlesztés valósulhatott meg a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusban, valamint a kormány a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban további, a koraszülötteket érintő fejlesztések megvalósítását tervezi.

Milliárdok jutnak a jó célokra

A tervek szerint 2017-ben meghirdetik az összesen 2,5 milliárd forintból megvalósuló "Nemzeti Egészségügyi Program a Kívánt Gyermekek Megszületéséért" projektet, amelynek célja - többek között a várandósok fokozott védelmével - az egészségesen megszületett újszülöttek számának növelése. A közhasznú civil szervezetek által elnyerhető, 2 milliárd forintos keretösszegű "Mentorprogram koraszülöttek részére" című pályázat célja pedig, hogy segítséget nyújtson a koraszülöttséggel érintett családoknak.

A kormány emellett közel 4 milliárd forintot biztosít "A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése" projektre, amelynek céljai közt szerepel a szakemberek kompetenciáinak növelése, egységes szemléletük formálása és a gyermekekkel foglalkozó szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra