Koraszülöttek védőangyala

Egy felnőtt férfi kezében elférnek azok a kisbabák, akiknek életére olyan nagy gonddal vigyáznak a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.

A Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nő­gyógyászati Klinikája 2007-ben a HáziPatika.com "Év Kórháza" szavazásánOrvos-szakmai ellátás kategóriában első helyezést ért el. Gratulálunk!

Olvassa el interjúinkat a díjátadókkal és a nyertes intézmények vezetőivel!

Két eljárás is az itt dolgozó orvosok nevéhez fűződik: képesek pótolni a magzatvizet, illetve koraszülésnél még a méhen belül, egyenesen a kisbabának tudják beadni a tüdő érését segítő gyógyszert.

Nem a külcsín, hanem a belbecs számít!

"Igaz, külsőben nem veheti fel a versenyt a többi intézménnyel, de a szakértelem és a megértő, csodálatos ápolás feledteti ezt velünk, betegekkel" - ezt egy beteg írta az intézményről a HáziPatika.com "Év Kórháza 2007" szavazása idején.

- 15 éve óta várjuk, hogy felújíthassuk az épületet - mondja prof. dr. Bódis József, a klinika igazgatója.

Az intézményt 1921-ben alapították, az idő eljárt felette, elég rossz állapotban van az épület. Ám ez nem jelenti azt, hogy máshol, másként ne újult volna meg a klinika. Belülről sok helyen igen modern, igényesen kialakított osztályok vannak, és a műszerezettségre sem panaszkodik a Dél-Dunántúli Régió központi intézményének igazgatója.

Tenyérnyi életek

A klinika abban különbözik egy átlagos szülészettől, hogy ide érkeznek be a legkomplikáltabb esetek. Nagyon sok veszélyeztetett terhest gondoznak, ide jönnek Somogyból, Baranyából, Tolnából, de akár Zala és Vas megyéből is azok, akiket koraszülés fenyeget, vagy más okból veszélybe került a terhességük.

Itt ugyanis nagyon jól felszerelt neonatális intenzív centrum van, a nagyon kis súlyú, akár egy kiló alatti koraszülötteket is el tudják látni.

Amíg csak lehet, kitolják a szülés idejét, hogy az édesanya testében fejlődhessen a magzat. De ha tovább már nem tartható bent, akkor az orvosok mindent megtesznek azért, hogy minél jobb körülmények között fejlődhessen, növekedhessen tovább az újszülött.

Pécsett, dr. Szabó István prefesszor és csapata dolgozta ki azt az eljárást, hogy ha a terhesség 24. hete körül elfolyik a magzatvíz, akkor azt visszapótolják, így további heteket, illetve szerencsés esetben hónapokat tölthet a magzat az anyaméhben. Ha mégis koraszülésre kerül sor, akkor pedig még a méhen belül, közvetlenül a magzatnak tudják beadni a tüdő érését elősegítő gyógyszert.

Ez a két eljárás nagy hírnevet szerzett az intézménynek.

Mivel ilyen speciális terhességeket gondoznak a klinikán, az átlagnál magasabb a koraszülések és a császármetszések száma. A koraszülötteket ellátó osztály tehát jól felszerelt, és csak ritkán történik meg, hogy annyira betelik, hogy segítséget kelljen kérni más intézménytől. Ha egy mód van rá, akkor elkerülik a kicsik szállítását, épp ezért a szükséges vizsgálatokat is helyben végzik el.

Szívvel-lélekkel

A műszerezettség azonban mit sem ér az ápoló személyzet nélkül. Az itt dolgozó orvosok, nővérek tenyérnyi életekre vigyáznak, ez pedig felemelő érzés.

- Amikor a koraszülés megindul, az anyák érzelmileg labilisak, de amikor megszületett a kisbaba és az anya látja, hogy, hogy szépen lélegzik, fejlődik, akkor megnyugszik. Ezekben a napokban, hetekben különösen odafigyelünk az édesanyákra is - tette hozzá az igazgató.

A mamák bejárhatnak a koraszülött-intenzív osztályra is, ott is fürdethetnek, segíthetnek az ápolásban, etetésben. Ennek az édesanya számára is nagyon fontos pszichés hatása van, nem beszélve a gyermekekről, akiknél az édesanya közelsége, hangja, testmelege, szívdobogása az életben maradási esélyeket növeli.

- Támogatjuk, hogy az édesanyák legyenek ott a koraszülött gyermekük mellett. Ha már a szülő nőt a kórházból haza is engedték, akkor is biztatjuk, hogy járjon be. Vidékiek helyet kapnak ilyenkor az anyaszálláson - mondta a professzor.

A szakszemélyzetnek ez napi munka, ezzel a folyamattal, a vele járó megterhelő stresszel, érzelmi nyomással együtt kell élni. Az intézmény vezetői vigyáznak arra, nehogy "kiégjenek" a kollégák.

Régi-új szülőszobák

Eddig nem nagyon lehetett alternatív szülési módokat választani, az édesanyák egy nagy szülőszobában, paravánokkal elválasztott ágyakon vajúdhattak, szülhettek. De épp most készülnek az új szülőszobákat, amelyekre büszke az intézmény igazgatója.

Mivel nem volt pénzük a felújításra, ezért támogatókat kerestek és találtak, akik egy-egy szülőszoba kialakításához adtak pénzt. Így lesz a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti Klinikáján a régi épületben két Dékáni, egy Rektori, egy Komló, egy Bayer Schering szülőszoba - természetesen a támogatóikról elnevezve. Ezek már otthonosak lesznek, családias hangulatot árasztanak. Nem szülőágy, hanem franciaágy lesz a helyiségben, továbbá kád, bordásfal, több labda, és szülőszék is. A szülészeten naponta 5-10 kismama hozza világra a gyermekét.

A klinikán szülő nők igen magas arányban kérnek fájdalomcsillapítást, erre itt minden lehetőség adott. A szülésnél jelen lehet édesapa, de akár dúla (asszonytársi segítő) is.

A kisbaba születése után azonnal szoptathat az édesanya, ha a baba nem igényel különleges ellátást.

Gyakorlatilag az édesanyák száz százaléka rooming-in-t, tehát a babával együttes elhelyezést kér.

Császármetszés esetén a teljes altatáson kívül a spinális és epidurális érzéstelenítésre is lehetőség van, általában ezeket választják a szülő nők, mert így a császármetszésnél azonnal láthatják a kisbabájukat.

Az intézményben nagyon jó szakmai színvonalon zajlik a terhesgondozás: a modern ultrahangos diagnosztika mellett lehetőség van genetikai vizsgálatok elvégzésére is, ami a 35 év feletti, tehát a genetikai rendellenességek szempontjából veszélyeztetett korosztály számára fontos.

Nőgyógyászat és lombikbébi-program

- A klinikán igen jó a nőgyógyászati és onkológiai ellátás, a gyógyszeres kezelés és a műtéti eljárásokat is beleértve - magyarázza dr. Bódis József.

Büszkék az endoszkópos ellátásra, hiszen nem csak a biztosítónak és az orvosnak, hanem a betegnek sem mindegy, hogy egy beavatkozást feltárással, tehát komoly hasi műtéttel, vagy egy pici lyukon keresztül, endoszkópos módszerrel lehet elvégezni. A lesüllyedt méh, a ciszták és a méhen kívüli terhességek operálása már így történik általában, de és egyes nőgyógyászati gyulladásoknál is használják ezt a technikát.

Később a daganatok operálásánál is szeretnék kihasználni a "kulcslyuksebészet" előnyeit.

Az első magyarországi meddőségi centrum itt alakult meg, itt végezték az első mesterséges megtermékenyítést, itt született meg az első lombikbaba. A Pécsi Tudományegyetem Nőgyógyászati Klinikáján működő meddőségi centrum eredményesség szempontjából mindig az elsők között van Magyarországon.

A régi épület felújítására most újabb remény csillant fel. - Reményeink szerint lesz egy integrációs pályázat, és annak keretében anya-gyermek központ létrehozását terveznénk. Ha ez sikerül, akkor végre megszépül a régi épület is - fejezte be az intézmény bemutatását az igazgató.

PTE ÁOK OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Főigazgató: Prof. Dr. Bódis József
Kórházalapítás éve: 1921
Osztályok száma: 5
Vonzáskörzet: Dél-dunántúli régió
Ellátott fekvőbetegek száma: 5682
Ellátott járóbetegek száma: 58892
Orvoslétszám: 31
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 121 fő
Aktív betegágyak száma: 100
Alapítvány: Koraszülöttek és Újszülöttek Egészségéért Alapítvány
Bankszámla száma: 11731001-20136167

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra