Kié legyen "Az év praxisa" díj?

Első alkalommal hirdeti meg az Országos Alapellátási Intézet "Az év praxisa" díjat, amire páciensek, önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok és szakorvosok javaslatait is várják a szervezők. A díjat három orvos nyerheti el: azok az orvosok és nővérek kaphatják meg, akik szakértelmükkel és empátiájukkal egyaránt kivívják betegeik bizalmát, együttműködését.

Ha a vidéki és budapesti páciensek úgy vélik, hogy háziorvosuk és a vele együtt dolgozó nővér mindent megtett betegei gyógyulásáért, küldjék el saját történetüket orvosuk és munkatársa nevével, elérhetőségével - cím, telefonszám, e-mail - együtt. A beérkezett történetek alapján egy orvosokból, jeles közéleti személyiségekből álló zsűri - Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Balogh Sándor, Dr. Farsang Csaba, Dr. Sirák András, Koltai Róbert, Lenkefi Ida, Macskássy Izolda, Zalatnai Brigitta, Szentgyörgyi Rómeó - tesz javaslatot a díjazottakra.

A jelöléseket levélben az Országos Alapellátási Intézet postacímére (1426 Budapest, Pf. 155.) vagy az díj internetes oldalán lehet beküldeni. A három gépelt oldalnál nem hosszabb történeteket a honlapon teszik közzé, majd a zsűri által kiválasztott legjobbakra az olvasók szavazhatnak december 6. és 16. között. A szavazatai alapján a legmagasabb pontszámot elérő három történet orvos-nővér főszereplője kapja "Az Év praxisa" pályázat OALI díját.

Határidő: 2010. november 30.

További részletek: www.azevpraxisa.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra