Kiderült, mi aggasztja a legtöbb embert

Világszerte csökkent azok száma, akik komoly fenyegetésnek tartják a klímaváltozást – derítette ki egy frissen közzétett kutatás. A koronavírus-járvány és a megélhetési nehézségek is sokak figyelmét elvonta.

Világszerte csökkent tavaly az aggodalom a klímaváltozással kapcsolatban, miközben a globális felmelegedés jelentette veszély egyre nő – közölte a The Guardian című brit napilap szerdán a Gallup intézet nemzetközi felmérésre hivatkozva.

Elvonta a figyelmet a pandémia és a háború

A hivatkozott közvéleménykutatás azt mutatja, 2021-ben a megkérdezettek csupán kevesebb mint fele vélekedett úgy, hogy a klímaváltozás az elkövetkezendő 20 évben "nagyon súlyos fenyegetést" jelent. Kínában, amely a világ legnagyobb légszennyezőjének számít, csupán 20 százalék volt ez az arány, három százalékkal kevesebb, mint az intézet előző, 2019-re vonatkozó felmérése során. Globálisan 1,5 százalékponttal, 48,7-re csökkent ez az arány 2021-re. A friss felmérés 121 országban készült, több mint 125 ezer ember részvételével.

A felmérés összeállítói szerint más, haladéktalan ügyek például a koronavírus-járvány vagy a megélhetési nehézségek elvonták a figyelmet a klímaváltozás hosszabb távon mutatkozó hatásaitól. Kiemelték azonban, hogy a klímaváltozásra éppen a legérintettebb térségekben fordítják a legkevesebb figyelmet: a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a lakosság csupán 27,4 százaléka, Dél-Ázsiában pedig 39 százaléka fejezte ki aggodalmát.

klímaváltozás
A pandémia és a megélhetési válság is elvonta a figyelmet. Fotó: Getty Images

A sydney-i székhelyű Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet által közzétett, 228 ország és régió vizsgálatával készített felmérés viszont rámutat arra, hogy az aggodalmak csökkenése nem jelenti a veszély enyhülését. Világszerte 750 millió embert fenyeget alultápláltság, és a klímaváltozás, a növekvő inflációval és az ukrajnai háborúval együtt tovább növeli az élelmiszer-bizonytalanságot a világban – szögezték le az intézet részéről.

Az IEP tanulmánya rámutatott arra is, hogy több mint 1,4 milliárd embert fenyeget továbbá ivóvízbizonytalanság, amely 2040-re várhatóan több európai országot érint majd, egyebek között Görögországot és Olaszországot is. Steve Killelea, az IEP alapítója leszögezte: az ENSZ novemberi klímakonferenciáján a részt vevő országoknak meg kell vitatnia, miként gyorsítja fel a klímaváltozás az ökológiai fenyegetéseket, s a nemzetközi közösség miként tudná őket mérsékelni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra