Keresik az év orvosát és kórházi osztályát

Köszönjük meg együtt! - orvosok és a kórházi osztályok egyaránt jelölhetők az Év Orvosa 2015 pályázaton.

A kilencedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év orvosa pályázaton bárki jelölheti orvosát, vagy a kezelése, gyógyulása során megismert osztály teljes kollektíváját.

Aki a kórházban, klinikán, rendelőintézetben, vagy bármely más hazai egészségügyi intézményben megtapasztalt emberséget és kapott jót a nyilvánosság előtt is szívesen megköszönné, nem kell mást tennie, mint megírni saját történetét és azon keresztül bemutatni orvosa, illetve a jelölt osztály emberségét, különleges teljesítményét.

Az utóbbi években egyre több történet érkezik kiváló háziorvosainkról, gyermekgyógyászainkról és azokról a területekről is, amelyek a mindennapok során talán kevesebb nyilvánosságot kapnak. Mindezek mellett természetesen egyformán fontos minden beérkező köszönet, hisz a pozitív visszajelzések az orvos-beteg kapcsolatok legjobb építőkövei.

A pozitív esetek fokozott nyilvánosságára, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokat, valamint a kiemelkedő orvosi teljesítményeket bemutató történetekre az egészségügyben dolgozóknak és nekünk, pácienseknek manapság egyre nagyobb szükségünk van.

Astellas-díj – Az év orvosa 2015 pályázat

Fontos tehát, hogy mindezek megosztásával, az arra érdemes orvosok méltó elismerésével közösen tegyünk az orvosok és az orvosi hivatás megbecsülésének erősítéséért. Akinek kezelése, gyógyulása kapcsán a 2015-ös évre vonatkozóan pozitív története van, mielőbb írja meg és küldje be az evorvosa@astellasdij.hu címen, illetve a www.astellasdij.hu/evorvosa weboldalon keresztül.

Az Év orvosa pályázattal párhuzamosan hazai gyermekorvosaink áldozatkész munkája, helytállása, valamint hivatás- és gyermekszeretete előtt immár négy esztendeje az Astellas Gyermekrajz Pályázattal tisztelgünk. Az 5-12 éves korosztályba tartozó gyermekeket minden évben arra kérjük, hogy doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos kedvenc történeteiket rajzolják meg és mutassák be, miért az ő orvosuk a legkedvesebb az egész világon. E pályázat amellett, hogy a résztvevő gyermekek számára nemes versengést kínál, egyben kiváló lehetőséget teremt arra is, hogy a megrajzolt orvosokat pályázati felületeinken bemutassuk.

A pályázati felhívás, valamint az egyéb részletek a www.astellasdij.hu/gyermekrajz és a https://www.facebook.com/astellas.gyermekrajz oldalon találhatók. Az Astellas Gyermekrajz Pályázatra az elmúlt évek során közel négyezer alkotás érkezett, amelyeken keresztül eddig hétszáznál is több gyermekorvos áldozatos munkájába pillanthattunk bele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra