Keresik az Év gyógyszerészét

Első alkalommal hirdették meg az Év Gyógyszerésze pályázatot, melyet az a gyógyszerész nyerhet el, aki példát mutat a gyógyszerészi gondozásban nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményével, a hatékony megoldások alkalmazásával és betegbarát szemléletével. A pályázatot a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottsága írta ki.

"A gyógyszerészi gondozás a gyógyszerész által önként vállalt, felelősen végzett és dokumentált tevékenység, melynek célja, együttműködésben az orvossal, a hatásos, biztonságos és költség-hatékony gyógyszeres terápia elősegítésén túl a beteg egészségtudatos életvitele kialakításának elősegítése, megfelelő gyógyszerhasználatának szakmai segítése, együttműködő készségének növelése, életminőségének javítása, minőségileg kontrollált körülmények között" - mondta Dr. Samu Antal, a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottságának alapító elnöke. "Ezzel a díjjal éppen ezt szeretnénk elismerni."

A pályázni kívánó gyógyszerészeknek négy témakörben kell nyilatkozniuk. Elsősorban a gyógyszerészi gondozás mindennapos alkalmazásáról, tapasztalataikról, javaslataikról kell beszámolniuk, de a pályázat kitér a háziorvos és a gyógyszerész kapcsolatára, valamint a betegek elvárásaira is.

Az Év gyógyszerészét október elején nevezi meg a szakmai szervezetek vezetőiből álló bíráló bizottság. A Roche Magyarország Kft. támogatásával indított pályázat célja a szakmailag legfelkészültebb gyógyszerész kiválasztása, aki ezért nem pénzjutalomban, hanem erkölcsi elismerésben részesül, oklevelet és díjat kap.

A pályázati kiírás az www.evgyogyszeresze.hu honlapon olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra