Kegyelmet kaptak a bolgár áplónők

Líbia az egészet politikai ügyként kezelte, közeledni akart az Egyesült Államokhoz és az Európai Unióhoz.

Kadhafi megtalálta azt a szűk mezsgyét, amely mindkét fél számára még elfogadható siker - mondta kedden Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Líbiából szabadult bolgár ápolónők ügyéről az MTI-nek. A Corvinus Egyetem tanszékvezetője úgy látja: az egész ügy Kadhafi líbiai elnök sikereként zárult. Az észak-afrikai ország az elszigeteltségéből "újra kitört egy irányba, most az Európai Unió felé", miután tavaly az Egyesült államok már törölte Líbiát a terrorizmust támogató államok listájáról.

Nógrádi György hozzátette: egy jól fizető piac is megnyílik azzal, hogy Líbia helyreállítja a teljes körű gazdasági, jogi, diplomáciai kapcsolatokat az Európai Unióval. Az ország ugyanis igen jelentős, jórészt még kiaknázatlan földgáz- és kőolajkészlettel rendelkezik és főként a volt szocialista országok felé próbál közeledni.

A kölcsönös nyitás után Líbia hozzájuthat a legkorszerűbb technikához, ami számára eddig tiltólistán volt. Kadhafi ezzel "fel tudja virágoztatni Líbiát, amennyire erre egy nem szakértő diktátor képes" - mondta a tanszékvezető.

Líbiát a világ a kiszámíthatatlanság országának tartja - folytatta Nógrádi György. A bebörtönzött bolgár ápolónők sorsáról egy személyben Kadhafi döntött. Az EU mindvégig tiltakozását fejezte ki az eljárás miatt. Időközben a tagállamok egy része pénzt is gyűjtött, mert a HIV-fertőzött gyermekek családjai először tízmillió, később öt, végül pedig egymillió dollárt követeltek gyermekenként.

"A háttérben titkos líbiai-EU-USA-bolgár tárgyalások folytak" - vélekedett a biztonságpolitikai szakértő. A pénzt a fertőzés színhelyeként számon tartott bengázi kórház alapítványa számára kellett átutalni, ennek az élén pedig Kadhafi fia áll. Nógrádi György szerint a diktátor fiának is siker a mostani megállapodás, ezzel ugyanis "Kadhafi próbálja előkészíteni a hatalom átadását a fia számára".

Líbiában 1998-ban börtönözték be az öt bolgár ápolónőt és egy, azóta bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvost. Azzal a váddal ítélték halálra őket, hogy AIDS-szel szándékosan megfertőztek több száz gyereket. Később életfogytiglani börtönre változtatták büntetésüket, miután létrejött a megállapodás az áldozatok családjainak kártérítéséről. Az elítéltek Bulgáriának való átadásához a kártérítés mellett további feltételeket szabott Líbia: a beteg gyerekek gyógyíttatását, az uniós országokkal való kapcsolatok normalizálását és - egy líbiai kormányszóvivő szerint - partnerségi megállapodást az EU-val - emlékeztet a hírügynökség.

A hat egészségügyi dolgozó, több mint nyolc éves líbiai fogva tartás után, kedden érkezett Bulgáriába. Néhány órával megérkezésük után a bolgár államfő mindannyiuknak kegyelmet adott.

2007-07-24 13:49

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra