Kastélykórház a park közepén

Egy régi kastélyban, gyönyörű park közepén kapott helyet a Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza, ahol évente közel nyolcvanezer beteget látnak el.

A kórház rövid története

1928-ban a Gerliczy család egykori birtokán nyílt meg a kórház elődintézménye: a kastély épületében a Népjóléti Minisztérium gyermekszanatóriumot alakított ki tuberkulózisban szenvedő gyermekek számára. A II. világháború során az intézet jelentősen megrongálódott, ám az épület épségben maradt részét gyermekotthonnak rendezték be, ahol zsidó gyermekeknek biztosítottak menedéket.

1948-ban a szanatóriumot az Egészségügyi Minisztérium Csonttbc Gyógyintézetté szervezte át, egy évvel később pedig a korábban megrongálódott részeket is sikerült újra a betegek szolgálatában állítani, így 120 ággyal működhetett tovább az intézet. A betegek sebészeti ellátásban is részesültek Dr. Badó Zoltán igazgató főorvos, sebész szakorvos működése alatt.

Csongrád Megyei Önkormányzat
Mellkasi Betegségek Szakkórháza
Az 1952-től 1972-ig tartó periódusban, Dr. Michailovits Lehel igazgató főorvos vezetése alatt három korszerű osztállyal, sebészeti műtővel, röntgennel, és egyéb kiegészítő részlegekkel gazdagodott a kórház. 1958-ban Dr. Kovács Júlia gyermekgyógyász főorvos irányításával gyermekosztály alakult tüdőtbc-s vagy tbc-re gyanús esetek kivizsgálására és kezelésére. A gyermekosztályt később a gyermektbc-s esetek örvendetes csökkenése miatt felnőtt tüdőgyógyászati osztállyá szervezték át. 1969-ben a Csongrád Megyei Tanács a csonttbc-s gyógyintézetet tüdőgyógyintézetté nyilvánította, valamint 90 ágyas, új tbc-s osztály megnyitását tette lehetővé.

1972-ben a csonttbc-s osztály végleg megszűnt, az intézet neve pedig Csongrád Megyei Tanács Tüdőgyógyintézete lett. Dr. Kókai Károly igazgató főorvos irányítása mellett megkezdhette működését a kor követelményeinek megfelelő bronchológiai osztály. 1980-ban megnyitásra került az új 140 ágyas pavilon, ezáltal a gyógyintézet ágylétszáma 270-re emelkedett. 1981-től a Tüdőgyógyintézethez csatoltak négy megyei tüdőgondozót (Szeged, Hódmezővásárhely, Kiskundorozsma és Mórahalom), további három tüdőgondozó pedig szakmailag tartozott a deszki hálózathoz (Makó, Szentes, Csongrád). Az immár kibővült intézmény új neve Csongrád Megyei Tanács Tüdőkórház-Gondozóintézet lett. Még ebben az évben megkezdhette működését az új Kardiológiai Rehabilitációs Osztály.

1989-től Prof. Dr. Kraszkó Pál vezetésével kezdte meg működését a Szegedi Tudományegyetem Tüdőgyógyászati Tanszéke, mely I. Tüdőosztályként is ismert. 1995-ben az intézmény felvette a Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza nevet. A kórház működési területe kiterjed Csongrád megyén túl, Békés megyére is (az orosházi - és mezőkovácsházi tüdőgondozó ellátási körzetére vonatkozóan).

Évente közel nyolcvanezer beteg

A kórház egy részének otthont adó épületet, az eklektikus-klasszicizáló stílusú kastélyt 1884-ben építették báró Gerliczy Ferenc családja számára Deszk Szeged felé eső határában. A kastély hét hektáros gyönyörű park közepén helyezkedik el. A parkban egyedi és védett kocsányos tölgyek, szobrok - Varga Imre, Vass Károly és Kovács Ferenc alkotásai -, valamint szépen kialakított tó nyújt pazar látványt a sétáló látogatónak, és nyújt pihenési lehetőséget a betegeknek.

Jelenleg a kórház két tüdőgyógyászati (142 ágy) és egy kardiológiai rehabilitációs (45 ágy) osztállyal működik. A 102 aktív tüdőgyógyászati ágy mellett 60 rehabilitációs ágy (amelyből 15 tüdőgyógyászati és 45 kardiológiai) és 25 krónikus ágy várja a betegeket az alábbi leggyakrabban előforduló betegségek gyógyítása céljából: a tüdőgyógyászat területén asztma, hörghurut, tüdőtágulás, COPD, tüdődaganatok, tuberkulózis, tüdőgyulladás, légmell. A kardiológia területén pedig: koszorúér betegségek, szívműtét utáni állapotok, utókezelés, rehabilitáció, gondozás. Betegeink egyharmada sürgősséggel kerül felvételre és a gyógyításuk krónikus folyamat, ami miatt a páciensek életük folyamán többször is kezelés alatt állnak az intézményben.

Az intézményben jól felszerelt diagnosztikus egységek: röntgen, ultrahang, légzésfunkciós, bronchoszkópos, EKG laboratórium, fizikoterápiás helyiség és tornaterem szolgálja a gyógyító és kutatómunkát, melynek záloga a kórház műszerezettsége és a személyzet felkészültsége (speciálisan képzett, több szakvizsgával rendelkező orvosok, szakápolók, diplomás ápolók, szakasszisztensek). Mindezek lehetővé teszik, hogy a kórház a régió szakmai vezető centruma legyen. A fekvőbeteg ellátó osztályokon is történik járóbeteg szakellátás, továbbá a Szegeden és Hódmezővásárhelyen működő tüdőgondozó intézetekben is (gondozás, szakrendelés, szűrés, allergológia), mely rendelőintézetek a kórház telephelyeiként működnek.

Az intézet szoros munkakapcsolatot tart fenn a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karával. A kapcsolat keretén belül számos szegedi klinikai osztállyal és intézettel alakult ki a mai napig prosperáló szakmai együttműködés, mely kiterjed az egyetemi és főiskolai hallgatók elméleti és gyakorlati oktatására is. Az egyetem Tüdőgyógyászati Tanszékének az I. Tüdőgyógyászati Osztály ad helyet. A graduális képzés keretében történik az orvostanhallgatók (magyar és angol nyelvű), és a gyógytornászok elméleti és gyakorlati képzése, vizsgáztatása. Szakmai gyakorlóterületként közreműködünk az ápolási asszisztens, ápoló és diplomás ápoló képzésben, továbbá részt veszünk a posztgraduális oktatásban (szakorvosképzés) is.

Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza
Főigazgató: Dr. Bálint Beatrix Ph.D.
Osztályok száma: 3 db (Kardiológiai Rehabilitációs Osztály, I. és II. Tüdőgyógyászati Osztály)
Kórházalapítás: 1928.
Vonzáskörzet: Csongrád megye, Békés megye: orosházi és mezőkovácsházi tüdőgondozó ellátási körzet
Ellátott fekvőbetegek száma: 5696 fő / 2009.
Ellátott járóbetegek száma: 77.454 fő / 2009.
Orvoslétszám: 22
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 109
Alapítvány: Tüdő- és Szívbetegek Minőségi Ellátásáért Közhasznú Alapítvány
Bankszámla száma: ERSTE Bank NYRT. 11600006-0000000-31913276

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra