Kampánycsendet sértett a HáziPatika.com?

Tegnap volt a vizit- és napidíj ügyében döntő népszavazás. Reggelre Budapest szinte minden szegletében plakátok jelentek meg a következő felirattal: "Ne várjon arra, hogy más törődjön az Ön egészségével". Valóban kampánycsendet sértettek volna a plakátok?

Túl vagyunk a népszavazáson, a tegnapi véleménynyilvánítás érvényes és eredményes volt, megszűnik a vizit- és a kórházi napidíj. A szavazás nagyobb problémák, kampánycsend-sértések nélkül zajlott, azonban sokan felfigyeltek a budapesti szavazókörök környékén elhelyezett táblákra.

A plakátok kihelyezése mögött a HáziPatika.com, a legnagyobb hazai egészségügyi portál állt. Miért kerültek ki ezek transzparensek? Vajon szándékosan akart kampánycsendet sérteni oldalunk, vagy csak így akarta felhívni valamire a figyelmet az egészségügy visszásságaira? Ezekről a kérdésekről kérdeztük a HáziPatika.com csoport ügyvezető igazgatóját, Kocsis Gábort, aki segít tisztázni az elmúlt napon történteket.

- A portál eddig következetesen távol tartotta magát minden politikai elköteleződéstől. Talán valamilyen változás jele ez, vagy a havi több mint félmillió egyedi látogatót akarták valamilyen politikai cél érdekében befolyásolni?

K.G: Valóban, a HáziPatika.com csoport eddig szándékosan kívül maradt a politikai csatározások minden fő- és mellékszálától egyaránt. A kilenc éve működő oldal célja csak és kizárólag az egészségügyi információk, cikkek, szolgáltatások biztosítása az egészségtudatos hazai internetezők számára. Portáljainkra mindeddig nemcsak politikai, hanem az egészségügyi gazdaságot érintő témák sem kerülhettek fel. Aki hozzánk látogatott, csak és kizárólag az egészséges életmóddal, a betegségekkel és kezelésükkel kapcsolatos hasznos tartalmakat talált.

- Mégis politikai színezete volt a tegnapi akciónak, nem?

K.G: Amennyiben valaki úgy érzi, hogy a saját egyéni egészsége politikai kérdés, akkor talán így is lehetne fogalmazni. De határozottan leszögezzük, hogy az éveken át következetesen betartott alapszabályainkhoz a jövőben is tartani fogjuk magunkat, nem volt ez másként tegnap sem. Az elmúlt kilenc év alatt sem jobb- sem baloldali pártok nem befolyásolták azt, amit havonta több százezer látogató keres nálunk: a megbízható, hiteles és hasznos információkat. Tehát semmilyen politikai felhangja nem volt az akciónak, ezt a transzparensek felirata is alátámasztja.

- Mégis miért kerültek akkor ezek a plakátok a választókörzetek környékére?

K.G: Úgy gondoltuk, fontos, hogy felhívjuk az emberek figyelmét valamire anélkül, hogy a népszavazás két, egészségügyet érintő kérdésében állást foglalnánk.

- Mi volt ez pontosan?

K.G: Az, hogy senki se várja mástól az egészsége megőrzését! Erről szól a HáziPatika.com, ezért jött létre és ezért dolgoztunk rajta oly sokat az évek során. Mindenki saját maga egyszemélyben felelős a maga és családja egészségéért, hiszen az egészségügy alapvetően az egyén felelős magatartására épül. Nem várhatjuk el az egészségügyi szervezetektől, intézményektől, hogy "jóságos nagymama" módjára mindig mellettünk álljon, és figyelmeztessen, ha valamit nem jól csinálunk.

- Mit jelent ez az egyén számára a mindennapokban?

K.G: A legnagyobb hangsúly természetesen az egészséges életmód kialakítása, amihez a HáziPatika.com segítséget tud nyújtani. Ezért kerültek ki a transzparensek az utcákra, reméljük, így sikerült újabb emberek figyelmét felhívni arra, hogy a mindennapok politikai csatározásai helyett inkább arra figyeljenek, amely számukra és családjuknak egyaránt a legfontosabb, és a legtöbb boldoságot nyújthatja: az egészségükre.

- De miben nyújthat ehhez segítséget az internet, pontosabban a HáziPatika.com?

K.G: Az információ és az ahhoz való hozzájutás a kulcs. Ha valaki tudatosan gondoskodik egészségéről, elengedhetetlen, hogy minden lényeges információ birtokában legyen, "művelt beteggé" váljon. Korábban ez rendkívül nehéz, talán inkább lehetetlennek minősülő feladat volt. Az internet nyújtotta lehetőségek kihasználásával azonban a HáziPatika.com oldalain mindenkinek lehetősége nyílt az őt érdeklő, érintő információk összegyűjtésére, amelyet akár az egészséges mindennapokban, akár egy betegség idején hasznosíthat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra