Itt az orvosok napja - köszönjük meg nekik

Magyarország a világ hatodik országaként tavaly csatlakozott az Orvosok Napja kezdeményezéshez, idén március 30-án már másodszor emlékezhetünk meg gyógyítóinkról. Ezen a napon a páciensek megköszönhetik orvosaik munkáját, és kifejezhetik elismerésüket.

Egyes országokban szegfűvel, kitűzőkkel, képeslapokkal emlékeznek, a szervezők itthon a közösségi média segítségével szeretnék meghonosítani ezt a napot, s kifejezni a páciensek kollektív köszönetét. A kezdeményezést bevezető YouTube videó mellett bárki kinyilváníthatja köszönetét az orvosoknapja.com oldalon.

Magyarországon különösen van aktualitása egy ilyen napnak, mivel a Magyar Orvosi Kamara kutatása szerint a hazai orvostársadalom egészségügyi állapota rosszabb, leterheltsége pedig nagyobb a haza lakosság statisztikai átlagánál. Egy átlagos orvos mintegy heti 70 órát dolgozik ügyelettel, utazással együtt, gyakran két vagy három munkahely között ingázva.

Március 30-án mondjunk köszönetet az orvosoknak!

Érdeklődőek, felkészültek és elkötelezettek a gyógyulás iránt. Így lehetne röviden jellemezni az e-pácienseket, akik a közösségi média segítségével új utakat nyithatnak meg a gyógyításban. Kattintson! A lakossághoz képest az orvosok körében jóval gyakoribb a magas vérnyomás, egyharmaduknál jelentkezik, de pusztít a stressz okozta rák, és jelentősek a mozgásszervi és az emésztőszervi betegségek is. A nem megfelelő anyagi helyzet és a túlterheltség miatt az orvosok 17 százaléka tervezi, hogy a következő egy-két éven belül külföldön folytatja a hivatását, ami azt jelentheti, hogy további 5 ezer orvos kerülhet ki a magyar ellátórendszerből.

Ezt a folyamatot nem megállítani vagy megfordítani nem egyszerű, de a minimális tisztelet kifejezésével bárki adhat egy kis erőt az értünk dolgozó orvosoknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra