Inzulin, amely kevésbé hízlal

Újabb klinikai vizsgálatok erősítették meg, hogy a hosszú hatástartamú inzulinok közül a detemir inzulin testsúlyra gyakorolt hatása egyedülállóan kedvező, kevésbé okoz testsúlynövekedést.

A Diabetologia című orvosi szakfolyóirat a napokban tette közzé a Dallasi Diabetes és Endokrin Központ egy éven át folytatott, nagyszabású detemir inzulin-vizsgálatának eredményeit, melyek megerősítik ezt a tényt. Az is kiderült a vizsgálatból, hogy a testsúly kontrollja még jobb, ha a páciens a napi hosszú hatású detemir inzulin-adagját nem két részre osztva, hanem egyszerre viszi be.

A vércukorszint alakulása az egyszeri adagolás mellett - a Dr. Julio Rosenstock által vezetett kutatás tanúsága szerint - ugyanolyan kiegyensúlyozott marad, mint napi kétszeri bevitel esetén.

A detemir hosszú hatású, modern inzulinkészítmény (inzulin analóg), ami kielégíti a szervezet étkezések közötti és éjszakai inzulinszükségletét. Fokozatosan fejti ki hatását, kevesebb ingadozást okozva a vércukorszintben; kiszámíthatóbb a hatása, mint a régebbi hosszú hatású inzulinoknak.

Az inzulinkezelés megkezdését követően jelentkező testsúlygyarapodást a szakemberek a következőkkel magyarázzák: abban az időszakban, amikor a beteg vércukorszintje még nincs jól beállítva, nagyon sok cukor távozik a szervezetből a vizelettel, csökkentve ezáltal a testsúlyt.

Akkor viszont, amikor a megfelelő inzulinadagot beállították, a beteg vércukorszintjét sikerül megfelelő szinten tartani, ennek következtében javul a cukorfelhasználás a szervezetben. Ez értelemszerűen emeli a korábbi testsúlyt. Emellett az inzulinnak van némi vízvisszatartó hatása is, ami ugyancsak hozzájárulhat a kilók növekedéséhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra