Ijesztő ütemben terjed az influenza

Tovább terjed az influenza: a korábbinál mintegy 70 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt hét folyamán - jelentette be szerdán a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Szinte az összes hazai kórházban korlátozzák a beteglátogatást az influenza miatt. Részletek itt.

A jelentés szerint január 21. és 27. között összesen 65 ezer beteg fordult meg a háziorvosi rendelőkben, ami 100 ezer lakosra vetítve 664 fős átlagot ad. Az influenzagyanús tünetek előfordulása kiugróan magas volt Tolna megyében, ahol a teljes lakosság 1,3 százaléka volt érintett. Ugyancsak sokan betegedtek meg Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében. A betegek legnagyobb arányban, 37,7 százalékban a gyermekek közül kerültek ki, de a 15-34 éves generáció is 32,6 százalékot fed le az összes esetből. A 3-5 évesek között arányosan több mint háromszor annyian lettek betegek, mint az országos átlag.

Meredeken emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma
Meredeken emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma

Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket - Csongrád és Komárom-Esztergom megye kivételével - az ország minden területén diagnosztizáltak. A negyedik héten összesen 173 influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag, amiből nyolcvankilenc esetben igazolták az influenza A vírus jelenlétét. Az influenzapozitivitási arány átlépte tehát az 50 százalékot, magyarul mondva minden második vizsgált megbetegedés esetében igazolták az influenzavírusok kóroki szerepét.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról 24 jelentés érkezett. Baranya megyében hat, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna és Veszprém megyében két-két, továbbá a fővárosban, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében egy-egy járványt regisztráltak. A megbetegedések 13 óvodát, 5 általános iskolát, egy bölcsőde-óvodát, egy idősek otthonát, illetve négy egészségügyi intézményt érintettek. Tizenkilenc járványban történt mintavételezés, az eddig elvégzett virológiai vizsgálatok alapján hét járvány kialakulásáért az influenza A vírus volt a felelős.

Miért fontos ágyban maradni influenzásan? A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra