Így változnak az orvosbérek

Az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadták, így már egy, a hétfőihez képest módosított törvényjavaslatról dönthetnek ma a képviselők. A törvényjavaslat szerint három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése, először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban kaphatnak emelést az orvosok. A javaslat rendelkezik a hálapénz büntethetőségéről is.

Megjelent hétfőn a parlament honlapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezet, ami az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy jogállásának tartalmát határozza meg. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) még aznap megfogalmazta az abban foglaltakkal kapcsolatos kritikai észrevételeit, melyekről még szintén hétfőn este tárgyalt a parlament törvényalkotási bizottsága. "A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén" - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője. Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag - a kormánypártok és valamennyi ellenzéki párt támogatásával, 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül - támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot - közölte a miniszter. Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal - mondta Gulyás Gergely.

2023-ig három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése. Fotó: Getty Images
2023-ig három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése. Fotó: Getty Images

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közölte: a módosításokat, ahogy az előterjesztést is, a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte . Ezek tartalmazzák még a szakvizsga megszerzésének anyagi ösztönzését, garanciákat, valamint jogtechnikai pontosításokat - közölte. Elmondta azt is: az orvosi kamara kérése volt az is, hogy a béremelés több lépcsőben, több év alatt valósuljon meg, de a hálapénz kivezetése egy nagyobb lépcsőhöz kötődjön. Ez a legnagyobb lépcső jövőre valósul meg - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a kamara hitet tett a mellett, hogy büntetni kell a hálapénz alkalmazását, amelyet a testület jogtalan előnynek tart.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról számolt be, hogy 2023-tól egy negyven éves gyakorlattal rendelkező orvos 2 millió 380 ezer forintot kereshet, a kezdő fizetés pedig 687 ezer forintra emelkedik. A törvényjavaslat hétfőn került a Ház elé, és arról kivételes eljárásban várhatóan már kedden szavaznak a képviselők.

A törvényjavaslatról bővebben

A javaslat rögzíti az egészségügyi szolgálati jogviszony fogalmát, személyi körét, etikai normáit, emellett tartalmazza a kereteket az orvosi béremeléshez , az illetményszámításhoz és minősítéshez, a javaslat továbbá rögzíti a jogviszonnyal járó szolgálati elismeréseket, a szabadságra, munkaidőre, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek nyilvántartására vonatkozó szabályokat.

Így vélekedik a MOK elnöke a hálapénzről "Már maga a hálapénz szó sem megfelelő, az orvostársadalom nem véletlenül hívja paraszolvenciának, ami lefordítva mellékjövedelmet jelent. A beteg általában ezt nem hálából adja egy olyan szolgáltatásért, amivel elégedett, hanem valamilyen hiányt akar vele megvásárolni. Például hamarabb akar hozzáférni valamilyen szolgáltatáshoz, egy jobb eljárást -vásárol« meg vele" - mondta Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közelmúltban megválasztott elnöke. Szerinte a hálapénzt önmagában plusz forrás bevonásával nem lehet már felszámolni. Olvassa el a vele készült korábbi interjúnkat ide kattintva .

A foglalkoztatást, a fizetést, a minősítést, az illetményen kívüli juttatásokat érintő részletszabályokat a törvény elfogadása után a kormány rendeletben fogja rögzíteni. A törvényjavaslat alapján az állami vagy önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatónál alapvetően csak egészségügyi szolgálati jogviszony keretében lehet egészségügyi tevékenységet végezni. A dokumentum szerint az egészségügyi szolgálati jogviszony egészségügyi szolgálati munkaszerződéssel jön létre. Egészségügyi szolgálati jogviszony olyan büntetlen előéletű és cselekvőképes személlyel létesíthető, aki megfelel a szerződés szerinti egészségügyi tevékenység végzésére jogszabályban előírt feltételeknek, és aki nem áll kamarai kizárás etikai vagy fegyelmi büntetés hatálya alatt. Emellett meghatározza az egészségügyi dolgozók egészségügyi tevékenységére vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat is.

Az összeférhetetlenség körében a törvényjavaslat rendelkezik arról is, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is, kizárólag a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet. A törvényjavaslat kimondja, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató székhelyén vagy telephelyén nem végezhet olyan egészségügyi tevékenységet, amire az egészségügyi szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

1 évet kaphat aki hálapénzt akar adni

A törvényjavaslat szerint büntethető lesz az, aki egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozónak vagy ezekre tekintettel másnak az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint jogtalan előnyt ad vagy ígér, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Így alakulhat az orvosi bértábla

2021. január 1-jétől az orvos, szakorvos, fogorvos, szakfogorvos, gyógyszerész, szakgyógyszerész, továbbá a kormány rendeletében meghatározott munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi egyetemi végzettséggel, valamint nem egészségügyi egyetemi végzettséggel és egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy illetmény,- illetve bértáblája szerint egy kezdő orvos (0-2 év gyakorlati idő) alapbére 481 486 forint, 3-5 év gyakorlati idő után a havi bruttó bér 613 134 ezer forint, 21-25 év munkaviszony után 1 millió 158 ezer 975 forint, míg 41 év munkaviszony után 1 millió 666 ezer 040 forint lesz.

2022. január 1-től 0-2 év gyakorlati idővel 619 053 forint, 3-5 éves munkaviszonynál 788 315 forintra, 21-15 év munkaviszonnyal 1 millió 490 ezer 087 forintra, míg 41 év után 2 millió 142 ezer 051 forintra emelkedik a havi bruttó alapbér.

2023. január 1-től 0-2 év gyakorlati idővel 687 837 forint, 3-5 év munkaviszonynál 875 906 forint, 21-25 év munkaviszonnyal 1 655 653 forint, míg 41 év munkaviszonnyal 2 380 057 forint havi bruttó bér illeti meg az orvosokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra