Így még nem láttuk a Bethesda kórházat

Első magyar kórházként a Bethesda Gyermekkórház is csatlakozott egy, az Instagramon indult kihíváshoz. A játékban különböző szakmák képviselői rendezett alakban helyezik el a hivatásukhoz szükséges kellékeket, majd maguk is lefekszenek a földre, és madártávlatból lefotózzák az eredményt.

A Bethesda kórház dolgozói mindig is nyitottak voltak az újdonságokra, ezért azonnal akadt doktor és főnővér, akik örömmel vállalkoztak a #tetrischallenge kihívására. "Nem esett nehezünkre bolondozni, mert gyermekek közt dolgozva hiszünk benne, hogy a közös játék is gyógyít! Reméljük, sikerül mosolyt csalni művünkkel a nálunk gyógyulók arcára" - árulta el Bese Nóra, kórház kommunikációs vezetője. Kitért rá, arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy bár nem könnyű az egészségügy helyzete, nagyon leterheltek a munkatársaik, de rengeteg a pozitív kezdeményezés, és egy-egy ötlettel, játékkal közelebb kerülhetnek egymáshoz a betegek és gyógyítóik.

Hozzátette, a fotón egy, az intézményben kezelt kruppos kislány is látható. Édesanyja találkozott már a kihívással az interneten, és bár elsőre meglepődött az ötleten, de örült, hogy ilyen kórházban gyógyulhatnak. A kislánynak pedig fülig ért a szája, amikor kimehetett a kórház udvarára, és játékból befeküdhetett a doktorbácsi és a főnővér mellé.

A Bethesdában évente 150 ezer gyermeket látnak el az ország egész területéről. A kórház nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyógyításon túl elérje a családokat a különböző kommunikációs, online felületeken, ezzel is segítve a tájékozódást gyermekegészségügyi témákban. A Bethesda újságot ad ki, filmeket forgat, rádióműsort vezet, és aktívan jelen van a Facebookon, Instán - bizalmat keltve így a szülőkben, amire a mai egészségügyben igencsak szükség van.

"Nem szeretnénk csak kütyükben gondolkodni" A Bethesda több csatornán zajló kommunikációs programba fogott az elmúlt években. A kezdeményezést az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) is elismerte azáltal, hogy 2018-ban a Bethesda Gyermekkórház javára ítélte oda a Nekem Szól! Egészségértés Díj első helyét az egészségügyi intézmények és szakemberek kategóriájában. A díj apropóján dr. Velkey György főigazgatóval és Tamásné Bese Nóra kommunikációs vezetővel beszélgettünk. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra