Így lett rutinműtét a veseátültetés, és csak most jön a 3D

Az első sikeres veseátültetésre Bostonban került sor 1954-ben egypetéjű ikrek között (akiknél nincs szükség immunszuppresszióra). A műtétet Joseph E. Murray végezte, aki a transzplantáció területén végzett munkájáért 1990-ben Nobel-díjat kapott.

Az első magyarországi veseátütetést 1962-ben dr. Németh András hajtotta végre Szegeden. Hivatalos programként 1973-ban indult meg a veseátültetés Magyarországon. Abban az évben Szegeden, Miskolcon, majd Budapesten is végeztek átültetéseket . Az első sikeres - tartósan élő - betegnél 1973. november 16-án történt meg a veseátültetés a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján.

A Debreceni Egyetemen pedig 25 évvel ezelőtt végezték el az első veseátültetést az 1. számú belgyógyászati klinikán, amelyre emlékezve a napokban tudományos ülést tartottak a városban. Asztalos László vezetésével 2013-ig több mint nyolcszáz úgynevezett kadáveres (halottak szerveit felhasználó) beavatkozást végeztek el, s 2010 márciusában megtörtént az első élő donoros veseátültetés is Debrecenben.

Az ember ősi vágya volt, hogy beteg, hiányzó vagy elveszett szerveit, végtagjait pótolja. Milyen műalkotások, mitológiai történetek utalnak erre, és hogy alakult a szervátültetés története a későbbiekben? Historikus utazásra hívjuk.

Tavaly 62, az idén várhatóan 50 veseátültetés lesz a debreceni klinikán, s jövő tavasszal, az ezredik vesetranszplantációt követően nemzetközi tudományos ülés keretében értékelik majd a szervátültetés hazai és külföldi helyzetét.

Az első sikeres veseátültetésre Bostonban került sor 1954-ben egypetéjű ikrek között

Magyar helyzet

Magyarországon évente összesen 350 veseátültetést végeznek el, az általános várakozási idő három és fél év. A szervátültetések között a veseátültetés a leggyakrabban végzett beavatkozás. Hazánkban ez ideig több mint hatezer veseátültetés történt. Jelenleg az országban több mint 800 beteg vár veseátültetésre, akiknek az életminősége és élethosszkilátása a sikeres átültetés után jelentősen javul. Az évente végzett átültetések száma az elmúlt években romlott, a várakozók száma folyamatosan nő, a művesekezelés költsége pedig nagy gazdasági terhet jelent. Megfelelő számú donor esetén évente akár 400-500 veseátültetést is el lehetne végezni.

A donorhiányt jobb szervezéssel talán csökkenteni lehetne, de a végleges megoldást a technológiai fejlődés hozhatja meg. A tudósok már évek óta képesek működő veséket 3D printerekkel előállítani, de ezek humán alkalmazására még nem készültek fel az orvosok. A Texasi Egyetem (UTSA) szakemberei azonban állítják, hogy a kutatásoknak köszönhetően jövőre már lesznek elvben transzplantálható bioprintelt szervek.

A veseátültetések sikeressége nagymértékben nőtt az első transzplantációk óta, az immunszuppresszív (kilökődést gátló) kezelés és a sebészi módszerek folyamatos javulásának köszönhetően. Így szinte valamennyi transzplantált beteg arra számíthat, hogy hosszú évekig jól működő veséje lesz, és újra aktív életet élhet.

Műtéti technika

A veseátültetés műtéti technikájának legnagyobb részét több mint negyven éve dolgozták ki. A sebészi beavatkozás általában két-három órát vesz igénybe. A beteg saját veséit a helyükön hagyják, és az új vesét a hasüreg alsó részének bal, vagy jobb oldalára ültetik. A veséket ellátó ereket ezt követően csatlakoztatják a lábat ellátó erekhez, a húgyvezetéket pedig saját húgyvezetékéhez, vagy a húgyhólyaghoz. A sebész általában szükségesnek láthatja, hogy egy kis dréncsövet helyezzen be a beültetett vese mellé. A műtét elején hólyagkatétert is behelyeznek, a vizeletmennyiség pontos méréséhez, valamint a vizelet ürülésének biztosítása érdekében. A hólyagkatéterét a műtét után a műtét típusától függően néhány napon belül eltávolítják.

Forrás: MTI, Transzplantációs Alapítvány, Nemzeti Vese Program

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra