Igazi magyar tudományos siker

Magyarországon elsőként indul felsőoktatásban obezitológiai képzés, amely a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán lesz elérhető szeptembertől.

Most 10 éves a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság. Elnöke, Bedros J. Róbert elmondta, hogy az alapításkori első célja az volt, hogy minél előbb Magyarország igazán vezető szakmai, tudományos társasága legyen az elhízástudománnyal foglalkozó szervezetből - írja az InfoRádió.hu.

A hasielhízásnemcsak esztétikai, hanem egészségügyi probléma is. Növeli a szív- és érrendszeri problémák, illetve a cukorbetegség kockázatát, valamint hormonális zavarokban is szerepe lehet. A haskörfogat növekedése sok összetevőből áll össze. A hasi elhízás lehetséges okairól korábbi cikkünkben olvashat.

"A szakmai kollégium támogatásával és az EMMI jóváhagyásával sikerült az obezitológus licencvizsgát megcsinálni: szakvizsgára ráépített vizsgaként lehet ma valaki obezitológus, és 52-en már végeztek is" - mondta az elért eredményekről a társaság elnöke. Az oktatáshoz azonban szükség volt egy tudományos tankönyvre, így elismert szakembergárdával, híres professzorok sorával írták-szerkesztették a Klinikai obezitológia tankönyvet. Ilyen átfogó tankönyv Európában még nem készült.

Magyarországon elsőként indul felsőoktatásban obezitológiai képzés
Magyarországon elsőként indul a felsőoktatásban obezitológiai képzés

"Most a társaság alapításának tizedik évfordulójára sikerül elérni, hogy a Semmelweis Egyetemen a következő tanévtől a klinikai obezitológia bekerül a tanrendbe kötelezően választható tantárgyként" - mondta Bedros J. Róbert, és jelezte, jelenleg már a tantervet készítik elő. A professzor szerint nincs még Európában olyan orvosi egyetem, ahol az obezitológiát önálló tantárgyként oktatnák.


Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+14, +20 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúl kivételével szórványosan várható eső, záporeső, néhol zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag