Hová vigyük a lejárt szavatosságú gyógyszert?

A helyes gyógyszertárolást népszerűsítő kampány, valamint a beteg gyermekekért harcolókat bemutató rövidfilm is szerepelt a Richter Anna Díj nyertesei között.

Közel kétszáz pályázat érkezett a Richter Gedeon Nyrt. tavaly októberében meghirdetett Richter Anna Díjára, amely az egészségügy, az oktatás és a gyógyszerészet területein dolgozó nők jobbító ötleteinek megvalósítását tűzte ki célul. Az öttagú zsűri négy kategóriában (gyógyszerész, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos) hirdetett nyertest, az ötödik nyertesről pedig a közönség szavazhatott. A nyerteseket március 8-án díjazták, összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

A gyógyszerész kategória győztese

A háztartások 90 százaléka rendelkezik házi patikával, azonban csupán 20 százalékra tehető azok száma, akik hallottak már arról, hogyan kell kezelni a lejárt szavatosságú gyógyszereket . Az otthon tárolt gyógyszerek különösen veszélyesek lehetnek a gyerekekre, ezért létfontosságú, hogy a felnőttek felelősségvállalását egyedülálló országos kampánnyal segítsük. A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének csapata a fenti problémára kínál megoldást projekttervével. Dr. Kulcsár Nikolett csapatvezetőnek és a csapat tagjainak Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője adta át a 4 millió forint támogatást jelképező oklevelet. A gyógyszerész kategória győzteseinek projektje fenntarthatósági szempontból is kiemelkedő, hiszen a vizek és a talaj gyógyszerek általi szennyezése környezetvédelmi problémát is okoz.

A gyógyszerész kategória győztesei
A gyógyszerész kategória győztesei (Fotó: Richter)

A pedagógus kategória győztese

Digitális világunkban rendkívüli kezdeményezés egy egész iskolát és a diákok oktatását a természetre bízni. A Selypi Középiskolásokért Alapítvány tanári karának ötfős csapata az Egri SzC Március 15. Szakgimnáziumának és Szakkollégiumának helyet adó ódon vadászkastély, a körülötte elterülő erdős terület adottságait fordítja a diákok és a tágabb környezet előnyére. Hamarosan megkezdődhet a Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park tervezése, kivitelezése. A Parkba osztálykirándulásra érkezőknek a szakácstanulók készítik majd az ételt, az óvónőjelöltek pedig kísérik a gyerekeket.

A pedagógus kategória győztesei
A pedagógus kategória győztesei (Fotó: Richter)

Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztese

Az elkövetkező hónapokban tanúi lehetünk majd egy komplett videótár születésének, amelynek fókuszában többek között az intézmény imázsa, az egészségügyi szakdolgozók önbecsülésének és megbecsülésének elősegítése, a családtagok tájékoztatása áll. A Bethesda Kórház Alapítvány csapata kreatív ötlettel állt elő a " burnout-jelenség " megelőzésére és kezelésére: filmvászonra viszi hétköznapi hőseit, akik éjjelüket és nappalukat adják a beteg gyerekek gyógyulásáért. A film tükröt kíván tartani a szereplőknek, elismeri áldozatos, lelkiismeretes munkájukat is. A projekt nem mellékesen választ igyekszik adni egy nagyon aktuális kérdésre: miért érdemes ezt a csodálatos hivatást választani a jövő generációjának.

Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztesei
Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztesei (Fotó: Richter)

Az orvos kategória győztese

Az emlőrák olyan betegség, amely szűréssel, korai felismeréssel nagy hatékonysággal gyógyítható, ennek ellenére a szűrésen résztvevők száma meglehetősen alacsony. Számos tévhit kering a betegség, a kezelés, a felismerés, a szűrővizsgálatok körül, melyek eloszlatását tűzte ki célul egy felkészült szakmai csapat. A Spectrum Radiológiával az Egészségért Alapítvány Mi jól vagyunk! És ő hogy van? című pályázat arra irányul, hogy a multimédiás eszközöket alkalmazva hitelességet és bizalmat sugárzó információs anyagokat hozzon létre. A részletes és szakszerű tájékoztatás a nők egészségtudatosságának növekedését, a korai felismerést és a gyógyulás esélyeit javítva. Különösen megtisztelő és emeli a Richter Anna Díj presztízsét, hogy egy Európa-szerte elismert onkológiai csapatot is a díjazottak között tudhat.

Az orvos kategória győztesei
Az orvos kategória győztesei (Fotó: Richter)

Az orvos kategória győzteseit, Prof. Dr. Dank Magdolnát és csapatát Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram Szakmai Bizottságának elnöke köszöntötte. "Az egészség olyan érték, amely számokban, szavakban nem kifejezhető. A nők egészsége meghatározza társadalmunk jóllétét, a felnövekvő generációk egészségét is. Hiszek abban, hogy ennek a kiváló szakembereket magában foglaló csapatnak a törekvése az utóbbi évek tendenciáit pozitív irányba fogja elmozdítani, és kívánom, hogy a korrekt információk minden magyar családhoz eljussanak."

Kategóriánként egy pályázat kapott díjat a zsűri döntése alapján, azonban a döntős csapatok a nagyközönség előtt is megmérették magukat: internetes szavazással dőlt el, hogy kié lesz a közönségdíj.

Közönségdíjas

A pszichiátriai betegségek természetüknél fogva az érintett környezetétől, családjától is folyamatos felkészültséget igényelnek. A Vadaskert Alapítvány csapata kényszerbeteg gyerekekre szabott élményterápiát dolgozott ki, amelyben játszva, szórakozva tölthetnek el értékes időt szüleikkel, testvéreikkel együtt. A Terápiás Szabadulószoba egyénre szabott, támogató, pozitív visszajelzésekkel megerősítő, vidám hangulatú hely, ahonnan úgy távozik majd minden fiatal, hogy hatalmas lépést tett gyógyulása felé.

A közönségdíjat nyert csapat
A közönségdíjat nyert csapat (Fotó: Richter)

A közönségdíjat Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekes adta át Németh Laurának és csapatának, akik az egészségügyi szakdolgozó nő kategóriában kerültek a döntőbe. Rúzsa Magdi énekesi karrierjét megelőzően egészen közelről szerzett tapasztalatot az egészségügyben dolgozók hivatásáról, hiszen szülészeti és nőgyógyászati nővérként végezte tanulmányait. "Meglátásom szerint a családok egységében, összetartásában olyan erő rejlik, ami mással össze nem hasonlítható. A betegséggel küzdő gyerekek életében még fontosabb, hogy biztos háttérrel rendelkezzenek, és ti ezzel a kezdeményezéssel megerősítitek ezt a hátteret. Köszönöm nektek ezt az elhivatottságot, a szeretettel gyógyítást, és kívánom, hogy váljon valóra minden álmotok, sok sikert a projekthez!" - köszöntötte Rúzsa Magdi a közönségdíjas csapatot.

A Richter Anna Díj öt nyertes csapata az ünneplést követően munkához lát, és terveik szerint elindítják projektjeiket. A díj honlapján és közösségi oldalán követhetjük majd figyelemmel a csapatok tevékenységét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra